A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
185 szerzetesrendek külön Teológiai Akadémiáján állították ki, ami az egyetem kebelében működött teológiai fakultás megszűntét jelentette. Málta vatikáni követe, Farrugia, a bíboros államtitkárral tárgyalásokat folytatott és a teológiai képzéshez továbbra is az állam a- nyagi segítségét helyezte kilátásba. A tanügyi reform azonban a kormány és a klérus között elmérgesítette a viszonyt. Egyetemi tanárok mondtak le tiltakozásképpen, a napi sajtóban Mintoff kirohanásokat intézett az Egyház ellen.”Mit tett az Egyház évszázadokon át Máltában? — írta egyik cikkében — Félelmet, obskurantizmust és képmutatást neveltek csak belénk.” A máltai katolikusok népszavazást kívánnak az iskolaügyben és el vannak készülve érdekeik kemény védelmére. ©^fífíaosaa Mik Szarka Géza Találkozás — levendulaillatban osem tudott belenyugodni abba, hogy egyetlen fiát elvitte a háború. Tulajdonképpen semmi hivatalos í- rást nem kaptak róla. Nem szerepelt az eltűntek listáján, a hadifoglyokén sem. Ez egy kicsit megnyugtatta eleinte. Hátha valami ismeretlen kis kórházban senyved valahol a Don mögött? Vagy a nevével van nehézség. Cserteő Elemér. Olyan nehéz olvasni, és köny- nyű hibásan írni!... Hiába írtak a Vöröskeresztnek is. Nincs róla biztos hír. Végül is felvették az eltűntek közé. — Persze kegyeletből — dörmögte bizalmatlanul az apa Angyalkának, a feleségének. Az asszony reálisabb volt. — Nem kegyelet ez, Anti, hanem a valóság. Szálljon le, kérem, a fellegekből! — Ráborult a férje vállára és úgy siratta a fiát. De az öreg Csertő nem engedte el a fellegeket. Tudta: neki van igaza. Az ő Elemér fia él, és visszajön. Egy pillanatig sem ingott meg a hitében. Megvan neki az érettségi ruhája: sújtásos, fekete atilla aranyrojtos fekete csokornyakkendővel. Ezt magával cipelte a háború és a menekülés zivataraiban is. Minden hónapban kikefélte és apróra megvizsgálta, nem esett-e baja. Ezzel lepi meg a fiát, ha visszajön. De azért a kétely megkínozta álmatlan éjszakáin. Hátha valami nő fogságában van. Valami ápolónőében. Ápolta, és megszerette. Hálából. Naiv, tiszta gyerek az ő fi- a, az ilyen romlatlan, szamár gyereket a legkönnyebb lebéklyózni. És Cserteő Antal apai szeme ilyen éjszakákon látta a fiát, amint egy üz- bég vagy burját asszony mellett mandulaszemű gyermekeket nevel tízezer kilométer távolságban, engedelmes Cserteő módon, elfelejtve apját, anyját és húgait. Angyalkának egyszer-kétszer elmesélte látomásait, de ő kinevette. Nyugodjon már bele a változhatatlan- ba. Szegény, jó fiuk már nincs életben. Anti bácsi főtanácsosi rangban ment nyugdíjba, de egy percig sem tudott belenyugodni a "változtathatatlanba". A szép atillát változatlanul á