A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
120 zsi a szakadék szélén járt és senki sem vezette, senki sem vigyázott rá, pedig ez az ő kötelessége lett volna. És mialatt a kislánya majdnem lezuhant, ő nyugodtan az irodában ült, cigarettázott, idegeneket ellenőrzött, i- degeneknek osztogatott parancsot és lelke mélyén annak a hiú, jól eső érzésnek örvendezett, hogy "vagyok valaki’. Mi történt volna, ha a kétszínű "jóbarát” terve sikerül? Most még gondolni sem mert rá, csak rebeg- ve hálát adott Istennek, hogy idejében ráébresztette őt a valóságra. A szive mélyén erélyesen elhatározta, hogy otthagyja az irodát, mert ha otthon ő látszólag "senki’, mégiscsak fontos valaki: édesanya, gondos kertész, aki óvja, ápolja a reá bízott virágot; szemmel tartja festését, növését. Ezentúl gyermeke mellett lesz, ellenőrzi, a kellő pillanatban megadja neki azt, amire szüksége van: beható, részletes magyarázatot, támogatást, tilalmat, védelmet, egy szót, egy si- mogatást, a szeretet ezer apró segítségét, a- mit csak az anyai szív ösztöne tud megsúgni. Gyónás után mindketten valami lidércnyomástól szabadultak. Szívüket elöntötte a tiszta, jó érzés: az Istennek tett Ígéret békéje. • A zarándokok vonatja hazaérkezett. Ákos ott várta családját a pályaudvaron.- Nagyon szép volt Lourdes-ban - újságolta Zsuzsi. - Kár, hogy nem történt semmi csoda.- Te Ákos, - sietett a jóhírrel Takács- né - Lourdes-ban volt időm gondolkodni és kitisztult a fejem. Elhatároztam, hogy otthagyom az irodát és csak nektek élek. Ákos arca felderült a nagy meglepetéstől:- És még azt mondjátok, hogy nem történt csoda?! Hát ennél szebb csodát még álmodni sem mertem volna. Egyik karjával a feleségét, másik karjával Zsuzsit ölelte át. Összenevettek mindhárman és a kölcsönös szeretet boldogságától úgy ragyogott a szemük, mint a Szűzanya oltárán a gyertyafény. Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából: E gy szép későtavaszi reggelen a bíró éppen készült hivatalába, amikor felesége beszólt az udvarból: ”Hé, a koca meg a süldők hazafutottak a nyájból. Talán még ki se értek a mezőre!” A bíró először a , f / kocára fogta a a bíró, a kanasz meg a pap különös korai A hazafutást és nem sokat törte a fejét rajta, mert sok fontos közügy is kavargott abban. De az asszony olyan hevesen viselkedett és a kanászt vádolta, hogy ilyen korán kicsapja állataikat a kondából és nem vitte ki a legelőre. A bíróban felébredt az igazságszolgáltatási ösztön, ami egyébként rendben is volna egy bírónál, és néhány kérdéssel kivallatta a feleségét a vád felől, és kiderült, hogy ez csak a ’’dudálási história” továbbfejlődése. * ★ *
