A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
116 A bíborosok előtt tartott beszéde a tervezett struktúrális reformokba engedett némi bepillantást, arcúkor a kollegialitás eszméjének erősítését hozta szóba. Az Egyház kormányzatába ígért több befolyást a püspökök szinodusának. Nem, a hozzá hasonló töretlen hitű és gyakorlati ember nem lett volna passzív, cselekvéstől visszariadó pápa, következésképp feltehető, hogy kormányzása idején nem hiányoztak volna bizonyos súrlódások sem. Ha szegény pápának is nevezte magát, kormányozni és vezetni akart. Egy tömeges kihallgatás alkalmával Á- gostont idézve említette, hogy a vezetéstől visszariadó püspök olyan lenne, mint a madárijesztő. Nem sokat beszélt a tekintélyről (az engedelmességről viszont mondotta, hogy ma nehéz erénynek számít), de hivatalának tekintélye sugárzott róla. ♦ Nem adatott meg neki, hogy tisztébe belenőjjön. De ahogy uralkodásának első napjait folytatta, nyomot hagyott az Egyház és a pápaság történetében. Szavai és tettei újabb por-adagot söpörtek le a pápaság intézményéről, és egyénisége az egészet valahogy emberibbé tette. És ezt utódai már nem csinálhatják vissza többé. ARATO JOLÁN Zavlxaí p/i&blérvutL A zarándokok vonatja megérkezett Lourdes-ba. Takácsné és lánykája, Zsuzsi, lerakták poggyászukat a szállodában, aztán elindultak a jelenések barlangja felé. Nagy várakozás égett szívükben.- Anyus, -szólalt meg Zsuzsi - neked van valami nagy kérnivalód az Istentől?- Van. És neked?- Nekem is. Nem faggatták egymást. Hallgatagon folytatták útjukat. Mindegyik a saját problémájára gondolt. Takácsné arra, hogy ő már tizenöt éve van férjnél. Mindig jól élt Ákossal, hiszen nagyon szeretik egymást, de az u- tóbbi időben valami félreértés ékelődött közéjük és ebből állandó súrlódás lett. Egy jelenet jutott eszébe: Ákos egy este hallgatagnak és szomorúnak tűnt. Megkérdezte tőle: ’’Ákos, valami bajod van?” "Marikám - szólt Ákos kérlelően - nagyon szeretném, ha ezentúl nem járnál dolgozni az irodába. A házasságunk első éveiben fontos volt, hogy te is pénzt keressél. De most már az én mérnöki fizetésem elég nagy ahhoz, hogy jól megéljünk. Este, mikor hazajövök, te mindig kimerült és ideges vagy. Ezt értem, hiszen rengeteget dolgozol. De én azt szeretném, ha kipihent és derűs volnál. Boldog lennék, ha otthagynád az irodát.” Akkor ő szigorú, sértett hangon kijelentette: "Semmi esetre sem hagyom ott az irodát. Az igaz, hogy most már nincs szükség a keresetemre, de nekem nem is a pénz fontos, hanem a munkám. Engem ez a munka érdekel. Ott van a világom.” Ezt az utolsó mondatot nem kellett volna mondani. Ákosnak rosszul e- sett. Olyan zárkózott lett azóta, hogy nem is lehet vele beszélni. Pedig meg szeretné értetni Ákossal, hogy ő mint kis gépírónő kezdte munkáját a vállalatnál. Aztán lassan feldolgozta magát vezető állásba. Az igazgató titkárnője, sőt helyettese lett. Amikor az igazgató úton van, mindent rábíz. Ő tárgyal a szállítókkal, az ügynökökkel, ő osztogat pa-
