A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

113

teg. De az a látszólag szerencsétlen csillagzat, melynek ez a pontifikátus mintegy a bűvkörébe került, szöges ellentétben volt azzal, amit ez a pápa ez alatt a rövid idő alatt is az emberekből kiváltott. Senki se számított arra a lelkesedésre, amely ennek a végeredményben Olaszországon kívül ismeretlen főpapnak pápává választását világszerte kísérte. Valami egészen új bizakodás suhant végig az Egyházon és még a kívülállók is várakozással tekintettek Rómára. A reményt nem Luciani előélete keltette, nem is a püspök és pátriárka tettei, még csak nem is az a villámgyors döntés, amellyel a bíborosok a konklávén megegyeztek személyében. Az új pápa e- gyénisége volt az ok. A hívek megérezték, hogy olyan pápájuk van, akivel el lehet beszélgetni, aki megérti őket. Ahogy hivatalát viselte, ahogy a hitet hirdette, ahogy bánni tudott az emberekkel - mindez bizalmat keltett és sokakban azt az érzést ébresztette, hogy újból szabadultab- ban és gátlástalanabbá azonosíthatják magukat az Egyházzal. Szerénysége, az a képessége, ahogy bonyolult kérdésekről is egyszerűen és érthetően tudott beszélni, természetessége s ugyanakkor mégis sziklaszilárd hite vonzotta és elbűvölte az embereket.

Ez a pápa puszta feltűnésével történelmet csinált. Gesztusaival, szavával, viselkedésmódjával új pecsétet nyomott a pápaság intézményére: emberibbé, érthetőbbé és megközelíthetőbbé tette. A hétköznapok pápájának nevezték, s ez talán ki is fejezte lényének legmélyebb titkát. Az emberek, akikben valami érzék még maradt a vallás és az Egyház iránt, úgy érezték, hogy ez a pápa megérti hétköznapi érzéseiket és gondjaikat. Pápasága az ismeret- és gondolatközlés nagy e- seménye volt s a kommunikáció törvényszerűségein túl tette magát. Egyből úgy tudott a világhoz beszélni, mint egy hitoktató a tanítványaihoz. Emberiességét csak respektálni lehetett; ez kapott meg benne mindenkit.

De ez az osztatlan kezdeti lelkesedés ne vezes- kritika — a halál után sen féke bennünket. Halálát — főként az olasz

sajtóban - vegyesebb visszhang kísérte. Ezekből önkéntelenül is az a benyomás szűrődik le az emberben, hogy a pápa és a mindennapok emberének egymásra találása mögött drámai hiányok is meghúzódtak. Az olasz sajtó nemcsak a pápa igazi és légbőlkapott betegségeivel foglalkozott részletesen. Ezen túlmenően úgy állította be, mintha I. János Pál pápát magas hivatala teljesen felkészületlenül érte volna, mintha hivatala reprezentációs kötelezettségeivel nem is lett volna tisztában, mintha politikai természetű feladatait át

I. János Pál: a kis-sz eminar ista