A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
5 színed előtt hűséget esküsznek egymásnak a házasságban, - a megkereszteltekért, az áldozok ért, a bűnbánókért, a megbérmáltakért, a pápáért, püspökökért és papokért, a házasságban élőkért és haldoklókért könyörgök itt most, templomod sarkában, amikor még érzékelhető híveid rövid összetalálkozása Veled, Áldozatod megújításában, a Misében, hogy értsék, higgyék, vallják, éljék és szeressék szüntelen jelenlétedet bennük, ott, az életük közepén, ott, ahol legélőbb szívük dobogása, ott, ahol legmélyebben lélegzik test ük-lelkük, hogy ott jelenléted tudata oly erőteljes legyen és oly állandó, mint közénk hajló szereteted valósága, mely szentséged jeleiben teljes életed hozza közénk és osztja meg velünk! Oltárod körül Nyitott szemekkel állok láthatatlan Személyed előtt, nyitott szemekkel és érzékekkel, mert jeleid megmutatnak Téged. Asztalod - a Te asztalod - megterítve hív , meghívásod barátságod jele, Megváltó Jézus. Nemcsak engem hívsz, testvéreimmel közösen álljuk körül asztalodat, - testvérek vagyunk akkor is, ha láttuk egymást ezelőtt: a hit Benned, a remény Benned, a szeretet Benned összeköt minket. Köröttem világos jelek mutatják, hol vagyok: az égő gyertyák hitünket jelképezik, a Feszület Téged, aki föláldoztad Magad egyszer és mindörökre értünk, hogy méltók legyünk a Szentháromság Isten társaságára, most és mindörökre. A Könyv, az Ő és Uj szövetség az Istenség izeneteként szól, s halljuk Jézus, a Te hangodat, tetteidet, bíztatásodat. Életed áramlik felénk az írás lapjaiból, Életed áramlik belénk az átlényegült kenyérből és borból, mely immár - átváltozása után - a Te tested és véred. Az ember egyszer születik és mindennap táplálkozik, - ha újrasziilettünk is a Keresztségben, szükségünk van mindennap reád, Isteni Táplálék, Szentírás és Krisztus Teste-Vére! Az emberi fejlődés sok-sok fázison át érik felnőttkorba, - kapcsolatunk hozzád gyermekkori keresztségünktől, lépéstől lépéssel halad tovább, mélyebb, tudatosabb életre Benned. Mikor tanuljuk meg, hogy szereteted egészen átadja magát nekünk? Mikor tesszük már azt, hogy szereteted maradék nélkül továbbadjuk testvéreinknek? Áldozatod asztala körül nyitott lélekkel állok, hallgatózom, figyelek, értek, hiszek, remélek és szeretek. Életed nyújtod felém és testvéreim felé, hogy átvegyük, magunkbafogadjuk és továbbadjuk egymásnak Isteni Életed. Egészen csak a halálban Csak a halálban fogunk megtalálni egészen, most még csak tudjuk, hogy Te vagy az, Aki Van, az Alkotó, az Örök, a Végtelen, az Isten. Michelangelo tudta ezt, amikor a sixtusi kápolnában a teremtéstörténet képei között megörökítette Isteni Karod, s kezed végén mutatóujjadat, melytől Ádám emberteste elindult az élet első ébredésével. A festő tudta és kimondta ebben a fölébredésben, az öntudat első jelében, a lélegzés, az élet tudatának ebben a friss mámorában, hogy Tőled vagyunk, Te helyeztél minket élni a földre, jeleid mind Rólad vallanak, a teremtett világ hol csendben, hol halk zümmögéssel, hol hangos hangon vallja jelenlétedet a világban, tudjuk, és éljük szereteted jelenlétét közöttünk, de rejtekezel, sejteted magad és egész valóságodban nem láthatunk. Csak tükörkép amit látunk Rólad, csak fátyolon át látunk rövidlátó, homályos szemünkkel. Egészen csak halálunkban találkozunk veled, amikor Isteni Karod újra kinyúl és mutatóujjad felfogja lehanyatló testi életünket. Ó, Életünk Öröme, Isten, miért félünk kezedbe hanyatlani, abba a kézbe, mely életre indított? Nem lesz-e életünk beteljesedése, az örömök öröme kezed melegségébe
