A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-12-01 / 12. szám

551

ni kezdett; egy fadobozban rizs és savanyú ízesítők között túrkáltak fa e- vőpálcákkal. Egyik-másik csámcsogott még egy ideig, de a legtöbb a padok alá lökte az ételt. Cigarettára gyújtottak. Úgy látszik, az sem ízlett. Lerúgták bakancsaikat és agyonverték a cigaretták parazsát. Aztán hanyatt vágódtak és álmatlan szemekkel bámultak a vagon menyezetére.

Körülbelül hét óra hosszat utaztak így. Minden negyedórában csörtetve lépkedett át a horkoló katonák között egy fegyveres őr és felülvizsgálta, hogy az ablakok redőnye le van-e húzva. A vonatnak minden fény nélkül kellett haladnia, hiszen a vörös csapatok, ahol csak lehetett, kárt tettek a vágányokban, hidakban és föl robbantották a vonatokat.

A hőséget már szinte lehetetlen volt elviselni. Az emberek egyre jobban vetkőztek. Lábbeli szinte senkin se volt már. Egy kövér japán katona-szakács hálókosztűmbe öltözött. Katonaruháját levetette és kövér, zsíros teste szinte szétfolyt. Egy sarokban kínai asszony feküdt elnyúlva, tátott szájjal.

Azért most már ülni kellett valahogy minden áron. Rezső felfedező útra indult. Átment az étkezőkocsin: az összetolt asztalokon és székeken pincérek horkoltak. Végre! Egy másodosztályú kocsi végén kis lecsapható ülésen, amit a kalauzok használtak, leülhetett. Már közel jártak az éjfélhez. 41 *

41.

Ö

rra ébredt, hogy valaki megérinti a vállát. Egy alacsony, kecskeszakállas, élénkszemű férfi hajolt föléje.

— Tisztelendő uram, hova utaznak?

Rezső észrevette, hogy papi ember áll előtte. Fölkelt, elmondta hogy vannak.

— Én Shuntefú-ba utazom — magyarázta a pap — és itt vagyok a másodosztályú fülkében. Jöjjenek át hozzám.

Rezső hívta Fráter Rigót. Megtudták, hogy lengyel páterrel ülnek szemben. Ismerte missziójukat és erősen kínálta nekik a magával hozott konzerve- ket.

— Egyenek, testvéreim, én hajnalban kiszállok és már itt az éjfél.

Míg a konzervet nyelték, Rezső észrevette, hogy gyűrű van a lengyel páter ujján. Vagy püspök, vagy apostoli prefektus - találgatta.

Kellemes volt ez a néhány óra. Elbeszélték a menekült lengyel skolasztikusok történetét és a lazarista Monszi- nyor meghívta őket missziójába. Majd adódik alkalom, úgyis mindig át kell u- tazniuk központján, ha északra mennek — mondta.

42.

ajnalban újra hely nélkül ténfereg- tek. Már mindegy volt. Ahogy világosodott, ki lehetett nyitni az ablakokat. Ahol a lazarista Monszinyor leszállt, hatalmas várfallal övezett város feküdt. A fal sok helyütt omlatagon és feketén súlyosodott a földre, és ahogy az omlások között a városra tekintettek, látták a nagy üres területeket és a még mindig romban heverő házakat.

Az út ettől kezdve kellemesebb lett. Az embertömeg fogyott. Széles, félkilométeres kiszáradt mederágyak fölött haladtak át. Néhol még javítót-