A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-12-01 / 12. szám
550 az adót, hatvan ezer főnyi sereggel rendelkezett. Orosz tisztjei, kitűnő vezérkara, ágyúi, gépfegyverei, legújabb puskái, hidászai, nagyszerű kémei voltak. Lakása és főhadiszállása telefonnal és európai kényelemmel volt berendezve. Mikor a kínai központi hadsereg ellene támadt, komoly háború kezdődött. A rablóvezér csak azért nem tudta tartani magát az erős várfalak mögött, mert mint majdnem mindig történni szokott - akadt árulója, aki kinyitotta egy éjjel a városkaput és a támadó hadsereget beengedte. Még mindig volt olyan ügyes a rabló, hogy gyors mongol lovakon legalább magát és vezérkarát kimenthette. Ezek a rablóbandák most virágkorukat élték. Voltak közöttük kis hordák, néhány tucat, néhány száz és néhány ezer emberrel. Tamingtól nyugatra nemrég még olyan csapattestek i- dőztek, hogy minden mozdulatukra nyomorba süllyedt a vidék, amerre csak elmentek. Az ellenállást vérbefoj- tották; ha nem találtak akadékosko- dókra, előírták, mennyi élelmet, adót és katonát köteles adni a falu. Ezek a katonák jó szolgálatot tettek a japán hadseregnek. Kína területe nagy — és minden félkilométerre jut egy falu. A rossz utakon, melyek legnagyobb részét fölvágta a nyolcadik hadsereg vad kommunista csapata, nehezen közlekedhettek. Szolgálatukba fogadták tehát a rablóvezérek nagy részét és azon a területen csak ők szedtek adót, de ennek fejében a rendről is kellett gondoskodniuk. Az ügyes politika meghozta az e- redményt. A japán hadsereg nem esett szét. Ahol állomásoztak a századok és szakaszok, ott mindenütt biztonságos városfal védte őket. A japánok pártjára állt rablók pedig éhesek és kegyetlenek voltak, féken tartották és megkopasz- tották a vidéket. A nép tűrt és szenvedett hangtalanul, ahogyan évezredek óta megszokta. A legkisebb ellenállásra lángbaborult a falu. Mindenki könnyen bosszút állhatott ellenfelén: egy feljelentés elég volt arra, hogy egész családok tűnjenek el. 40. ezső átvette a pekingi albumot és megbeszélték, hogy a fiú bejön érte majd a misszióba. Tamingban már nem kell félni a japán írástól, a várost japán őrség vigyázta és tartotta állandó megszállás alatt. Amíg így beszélgettek, egy hirtelen rövid és erős hang mordult rájuk. Japán katona, szuronyos fegyverrel. Rezsőék nem értették, mit akar, de a kínai intett, hogy nem lehet a vonatlépcsőn ülni és be kell menniök a vagonba. Bizony kár volt elhagyni a friss levegőt! Bent különleges látvány tárult szemük elé. Az emberek félig levetkőzve, tátott szájjal, dülöngélve horkoltak. A cigarettafüst összekeveredett a pad alá szórt ételmaradékok szagával; az u- tasok párolgó verejtéke pedig csak súlyosabbá tette a levegőt. Hely nem volt és álltak tovább. Egy állomáson japán szakasz mászott fel a lépcsőn. Halálos kimerültséggel jöttek. Nem sokat keresgéltek hely után. Fegyvereiket a csomagokra rakták, aztán a két padsor között a kény úton hanyatt dőltek. Volt, aki en-
