A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-12-01 / 12. szám

549

beszéltek az örök témáról: a pénzről.

Az ébredező katonák mordultak egyet, egy-két kínai összebújt, mint a hering, és egy katona lerúgta a cipőjét, maga alá húzta lábait és féloldalt dőlt hangos horkolással.

Az állomásokon nemhogy fogytak, de szaporodtak az utasok. Rezső Fráter Rigóval újra a perronra ment. Már alkonyodon. Messze-messze egy- egy városfal mögött ködös párákba süllyedve, a piros köd-selymekbe göngyölt nap búcsúzott. A földek némán, aratás utáni csupasz sivárságban aludtak. Itt-ott egy kétkerekű bivalykordé ballagott a keskeny poros úton. Öreg, nadrágós asszonyok a töltés oldalán a kiszáradt füvet tépdesték, hogy legyen mivel főzni otthon.

Rezsőnek még nem volt kedve bemenni a füstös kupéba.Kínában legcsodálatosabb az ég - ezt a hatalmas, határtalan tengerét a tiszta kékségnek egy évben csak néhány napra foltozta el a felhő. És csak akkor kezdett sárgás-vörösen, forrón rájuk zuhanni, ha a sikoltozó szelek fölzavarták a síkságok puha porát, fölvitték az égre, aztán mint egy felhőből a záport, poresőt zúdítottak a földre.

Ilyenkor alig lehetett látni, az autók reflektora is halvány -fehérre bágyadt. Ha aztán eső is keveredett a porba, hát olyanok lettek a járókelők, mintha pocsolyából másztak volna elő.

Ez még mind pekingi emlék volt. Most nem sikoltozott és haragudott a szél.

Amint a derült kék sötétkékbe mélyült, halvány árnyékok húzódtak rá, egyre több és egyre sűrűbb csillaglámpák világították át az ég útjait.

Leültek a perron lépcsőjére és

megfogóztak a feljáró vasrúdjában, hogy egy zökkenő le ne taszítsa őket. Mögöttük kicsit félénk, de bizalmas hang szólt:

— A lelkiatyák hova utaznak?

Megfordultak. Egy 15-16 éves fiatalember állt mögöttük.

— Tamingba megyünk.

— Milyen nagy szerencse! Én is o- damegyek.

— Honnan?

— Pekingből. Ott segédkezek egy boltban. Viszek haza kis ajándékot.

Egy kendőből kicsavarta Peking képesalbumát. Óvatosan körülnézett, aztán suttogni kezdett:

— Mivel japán szövegkíséret van benne, félek hogy valaki meglátja a kínaiak közül. Nem vennéd magadhoz, Lelkiatvám?

Rezső elnevette magát. Milyen ó- vatosak ezek a kínaiak! A nagy szerencse, hogy velük találkozott a kis boltos -segéd, arra volt jó, hogy átmentsen egy emlékkönyvet.

Ez a semmiség igen jellemző volt az akkori viszonyokra. Kína fele megszállt terület volt és valóban, a városok japán felügyelet alatt éltek. A vasútvonalak is és minden kereskedelmi központ, minden valamire való kereskedés. Kint a vidéken más volt a helyzet. A kínai Generalisszimusz, Csang Kai-sek, katonái gyakran megjelentek az elfoglalt területeken és a régi nyolcadik hadosztály kommunista befolyás alatt álló csapatai erősen szervezkedtek.

Ezenkívül Kína mindig hemzsegett a rablóktól. Nem valami jelentéktelen hordák voltak ezek. Rezső tudta, hogy Liu Kui-tang, aki még három éve Tamingban állomásozott és ott szedte

I