A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-12-01 / 12. szám
542 szöveg még nem mond nekem semmit. Belső türelmetlenség hajt. Annak nem szabad engedni. Az elmélkedés sikere a mélységétől függ, a vízszintes sebesség megsemmisíti. Ebben a példában összesen csak négy versről van szó. Mikor a bibliai eseményt átéreztem és fölfedeztem a résztvevők élményeit, azt keresem, mi a vonatkozása az életemre. Ez az elmélkedés tengelye, mert lényege a leírt e- seményeknek az én élményeimmel való kapcsolata. Van benne gondolkodás, következtetés, szóval: értelmi munka. Ha megtalálom a vonatkozást az én életemre, az evangélium megvilágosítja azt. Ugyanakkor az életem közelebb visz az evangéliumhoz, amennyiben rámutat, mennyire örök jelen. Elkezdem megérteni és átérezni az evangéliumot, felfogom mondanivalóját, fényénél szemlélem saját életemet. Ha önkéntelenül nem jutok el erre a kapcsolatra, érdemes kifejezetten is felvetni a kérdést: Mit is mondanak nekem ezek a szavak? Van-e életemben, környezetemben ehhez hasonló helyzet? A kérdés alapvető, mert bármennyire szép is az e- vangélium, ha nincs semmi köze az életemhez, igazi értelmébe nem tudok behatolni. Akkor nem jelent és nem is használ nekem semmit, nem nyit meg új távlatokat, nem is szabadít fel. Ha azonban találok hasonló helyzeteket, megkérdezhetem magamtól, hogy az én eljárásom az özvegyére vagy a gazdagokéra emlékeztet-e. Ha valami gondolkodásra késztet, nem megyek tovább, hanem eltűnődöm. Miután már találtam valami kapcsolatot az életemmel és az Ige megvilágosított, az Ur Jézushoz fordulok. Megihletve új fényben látom életemet és ez arra késztet, hogy hozzá szóljak. Ez az elmélkedés csúcspontja. Az Ur szólt hozzám, és most én beszélek vele. Mikor mindent elmondtam neki és az ihlet elmúlt, elszórakozom. Ez annak a jele, hogy a téma már nem köti le a figyelmemet, mert a gondolkodás kimerült, a párbeszéd véget ért. Akkor visszatérek ugyanahhoz a szakaszhoz, és újból kezdem. Más szempontot fedezek fel, mint az előbbi példában az özvegy magatartása után Jézus tekintetét. Ugyanazt az evangéliumi epizódot többféle szempontból lehet szemlélni. Az elmélkedés folyamatát könnyű megfigyelni: olvasás, elgondolkodás, ima. Ezt egy óra hosszat is lehet unatkozás nélkül ismételni. Miután az elmélkedésre szánt szöveget elolvastuk, abba kell hagyni az olvasást, nehogy kíváncsiságunknak engedve ú- jabb témát keressünk. Mikor saját életünkkel megtaláltuk a kapcsolatot, bele kell mé- lyedni, hogy megérezzük a jelentőségét, és tényleges imával közvetlenül az Ur Jézushoz vagy az Atyához tudjunk fordulni. Elszóra- kozás esetén vissza kell térni a gondolkodáshoz vagy a szöveghez. Ezt a folyamatot az elmélkedés lélegzetvételének nevezem, mert az olvasás, a reflexió és az ima úgy váltakoznak, mint a ki- és belélegzés. Az elmélkedés sokkal könnyebb, ha a szöveg elbeszélő jellegű. Egy esemény leírásában a személyek cselekszenek, és azért jobban lehet a folyamatot szemlélni. Ha a- zonban Szent Pál leveleinek egy részletéről volna szó, akkor az elmélkedés ugyanúgy folyik anélkül, hogy képet jelenítenénk meg. 4. Ennek a fejezetnek "A Szentíráson elmélkedni" a címe. Azért választottam a Szentírást, mert erre a célra a legkiválóbb könyv. Eddig tehát azt tárgyaltuk, hogyan kell az Isten Igéjén elmélkedni a Szentírás alapján. De a Biblia az elmélkedésnek nem egyedüli forrása. Felhasználhatunk valamilyen könyvet vagy napilapot is. Legtöbb könyvben van valami igazság, az igazság pedig olyan, mint az Ur Igéje. Ezért lehet az elmélkedés alapja minden könyv, amelynek van valami mondanivalója. Az ember megszereti, ha úgy érzi, hogy kifejezi belső érzéseit, gondolatait felemeli, és érzelmileg mintegy magasabb hullámhosszra állítja. Ezért nagy rugalmassággal kell használni az elmélkedési könyveket. Nem olyanok, mint egy regény, amelyet az ember nem tesz le, míg a végére nem jutott, hanem egészen más jellegűek. Kezünkbe vesszük, és ha jól megy, alig haladunk néhány sort, ugyanazt a szakaszt esetleg tíz-ti- zenötször vagy még többször is átelmélked- ve. Ha viszont nem megy jól, talán kísérletezünk még néhányszor, majd mellőzzük. Kár
