A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-12-01 / 12. szám
541 ez a szöveg nem mond nekem semmit. De nem teszem. Akkor az írott szöveget félretéve, magam elé képzelem a jelenetet. Szemem előtt elvonulnak az emberek. Látom az özvegyet. Szegény és alázatos, szégyenkezve jön. Kezében elrejti a pénzt, de szíve tiszta és nagylelkű. Az Istennek ajánl fel valamit. Olyasvalamit, amire szüksége lenne. Talán nem is tudja, hogy másnap mit fog enni, de egy csodálatos gesztussal jelképezi teljes o- daadását az Istennek. Megcsodálom. Elgondolkodom, vajon manapság nem akad-e hasonló helyzet. Eszembe jut egy nyomortelepen dolgozó barátom elbeszélése. Élt ott egy mindig Jókedvű, kedélyes csílei ember. Tenoriónak hívták, és a harmincötödik évét taposta. Anyagilag jól állt. A barátom megkérdezte, miért olyan jókedvű. Elkezdtek beszélgetni. Tenorió mesélni kezdett a múltjáról. Csílében. Mikor kilenc éves volt, egy súlyos családi probléma következtében egyik napról a másikra el kellett hagynia otthonát, és nincstelenül az utcára került. Puerto Montt főterére ment, és ott leült. Miután órák hosszat volt ott, délfelé jött egy ember és leült melléje. Megkérdezte, hol kaphatna valamit enni, mert útban van feleségével és gyermekeivel, de pénze nincs. "Mikor ezt az embert láttam — mondta Tenorió —, megsajnáltam, kezemet a zsebembe dugva összeszedtem utolsó pár filléremet, és odaadtam neki." Az ember megköszönte és elment. Estefelé egy gyermek jött és hívta, hogy jöjjön vele gesztenyét árulni. Elment vele, keresett néhány garast, és volt mit ennie. Másnap ismét gesztenyét árult, és az életben soha többé nem szenvedett hiányt. Ez a történet az özvegyasszony esetéhez hasonló. Ezzel a kis történettel közelebb jutok az evangéliumi jelenethez és annak mondanivalójához. Érzem, hogy reális és aktuális. Ma is akad ember, akinek nincs semmije, és mégis kész adakozni. Megindít. Próbálok valami hasonlót találni az életemben. Eltűnődöm, vajon volt-e, van-e valami hasonló helyzet az én életemben, környezetemben. Talán találok egyes epizódokat, amelyekben az özvegyhez hasonlóan cselekedtem, vagy talán ellenkezően. Elgondolom, milyen a társadalom magatartása, amelyben élek, amelynek tagja vagyok. Ezembe jutnak konkrét esetek. Gondolataimba merülök. Talán ráébredek, hogy még soha nem adtam olyasmit a magaméból, amire szükségem volt. Elszégyellem magam. Érzem, hogy önző vagyok, csodálom az özvegyasszonyt és a csílei embert. Azután Jézus Krisztushoz fordulok, restelkedve mondom el neki, amit gondoltam és éreztem. Megkérem, tanítson meg nagylelkűnek lenni, adni. Megköszönöm, amit ezen a téren már elértem. Kifejezem i- ránta érzett bizalmamat, és mindent elmondok neki, ami eszembe jut. Egy idő múlva elszórakozom, és már teendőim járnak e- szemben. Akkor visszatérek a szöveghez. Ismét elolvasom az özveggyel történt kis epizódot, és ez alkalommal Jézus tekintete köt le. Nem marad a felszínen, hanem egészen a szív mélyére hatol. Jézus ránéz és megszereti az asszonyt. Nagyra becsüli, a farizeusokkal ellentétben lelki nagyságot lát benne. Kicsit elidőzöm Jézus tekinteténél. Milyen is lehetett? Elképzelem. Kérdezem, mit jelent ez nekem. Érzem én is Jézus tekintetét? É- letemnek kis eseményei jutnak eszembe. Elgondolkodom. Tudatosítom saját magatartásomat. Azután Jézushoz fordulok. Megköszönöm tekintetét. Elmondom, hogy már sokszor éreztem. Megkérem, hogy sohase fordítsa el tőlem, és hogy tanítson meg mások szívébe látni és értékeiket felismerni. Mikor elszórakozom, ismét visszatérek az evangéliumi szakaszhoz, amely egyre elevenebbé válik. Érzem aktualitását, embei melegségét, mondanivalója behatol életembe és megvilágosítja. Imába merülök. 3. Vizsgáljuk meg ezt az elmélkedést. Lassú és ismételt olvasással kezdtem el, mert időre volt szükségem, hogy beleéljem magamat az eseménybe. Azután elképzeltem, hogy mélyebben tudjak belehatolni. Láttam a személyeket, igyekeztem átérezni magatartásukat, indítékaikat, az egész eseményt, hogy az e- vangéliumi történetbe beleéljem magamat. Meg kell említenem, hogy eleinte felmerülhet a kísértés, hogy az olvasást folytatva áttérjek a következő szakaszra, mert a I
