A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9. szám
396 tulajdonképpen? Ha még nincs meg, akkor a hegyek csak hegyek, a víz csak víz, a folyó csak folyó. Semmi más. Folyó és slussz. Ennél többet ne várj tőlük, ne keress bennük úgynevezett ’’értelmet’! Lassan azonban, a közeledő szatori hatására, kezd megváltozni a világ: a hegyek mintha nem (a régi) hegyek lennének már, s a folyók is mintha mások volnának, mint eddig. Igazán nem azok változtak: bennünk megy végbe valami furcsa, lényeges változás. A szemünk, amivel nézzük a dolgokat, az eseményeket, változott nagyot. A szatori után csodálkozva vesszük észre, hogy a hegyek csakugyan hegyek, a folyók most folyók csak igazán! A dolgok teljes lényegükben, igazi mivoltukban jelentik ki magukat a megvilágosodott elmének. így még sohase láttuk a hegyeket, se a folyókat. Pedig semmit se változtak, mégis... j) Az utolsó kép megint a parasztot mutatja. A piacon üldögél, halat, bort árul. A legszürkébb foglalkozás, a- mit el lehet képzelni. - Aki megtalálta, amit olyan nagyon, olyan kitartóan keresett, annak semmi se profán többé, semmi se értelmetlen ezután. A legdurvább munka, a legszürkébb dolog is szent, áldott, érdemes, megéri, bőségesen elég. Hogyne volna elég, ha a szív tele van? 59 ✓ Sokszor még azt se tudjuk, hogy elvesztettünk valamit, hogy nincs meg az egyetlen szükséges valamink. Máskor meg csak sejtjük, aminek lennie kellene. Jó lenne, ha meglenne, de hogy mi, azzal nem vagyunk tisztában. Ismét máskor elkezdünk keresni, de hamar beleúnunk és lemondunk a megtalálásról. Egyre kevesebb azok száma, akik a megtalált nyomon haladva meg is ragadják a keresett békét, igazságot, üdvösséget, tisztaságot, örömet. Legtöbben egész életükben egyre csak viaskodnak a megtalált jóval, mint a paraszt a tehénnel. Még jó, ha úgy-ahogy megtartják a nagy nehezen megtalált kincset. Egész életük egy nagy, keserves közelharchoz hasonlít. Boldogok, akiknek nem kell minden nap tusakod- niuk a megtalált drágagyöngy megtartásáért; akik túl vannak már a tétovázás, a visszaesések, kisebb-nagyobb szenvedélyek, rendetlen ragaszkodások soha szűnni nem akaró háborúskodásán. Akiknek nem kell már minden pillanatban attól félniük, hogy egy óvatlan pillanatban megint elszalad tőlük a nagy kínnal megfogott tehén. Vajmi kicsi azoknak száma, akik fenn lovagolva, furulyaszóval, vígan, boldogan vonulnak végig az életen kincsük biztos birtoklásában. Ez már kegyelem, felette nagy kegyelem. A szentek (és csak ők) ismerik a további fokozatokat: az édes béke állapotát, amikor a megszokott élet csendes folyásában végzik mindennapi feladataikat hivatásuknak élve. Az ilyeneknek már mindegy: esznek-e vagy alszanak, dolgoz- nak-e vagy imádkoznak, egyedül van- nak-e vagy emberek között forgolódnak. Egész életük el van rejtve Krisztussal Istenben. Nekik virít igazán a rózsa, nekik énekelnek legszebben az énekesmadarak, nekik dúdol csak ’’szerelmesen” a szél. De ez már a misztikusok áldott istenközelsége, Isten országának jelen valósága, amely az Ur ígérete szerint már itt van, bennünk van, már itt, életünkben kezd valóra válni.
