A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-09-01 / 9. szám

394

álhatatlanság nyomasztó árnyékát, a kitartás erényének kínos hiányát katekizmusoktatásban, kurzusokban, hitéletben, a katolikus akcióban, mint e- gyéb országokban. Két-háromszor még csak összejönnek, de ha egy egész évig eltart valami, jó ha a végén még a harmadrésze folytatja a megkezdett munkát.

Nem vagyok próféta, én se tudom, mi lesz ebből a kardvívás gyerekből. Ám maga a tény, hogy már harmadik éve ott találom őt télen is a jéghideg betonon gyakorolni, elgondolkoztató jelenség. Mondtam is a nővéreknek, hogy ma nehezen találni a kitartásnak hasonló példáját még a szerzetesházakban is. Lassan odajutunk, hogy már csak a guerillák meg sportolók képesek még az ilyen odaadó kitartásra, éveken át el nem lankadó hűségre, míg a világosság fiai, Isten ’’hivatalos” és ”fogadalma s", "önkéntes” szolgái hamar be- lecsömörlenek hivatásukba.

Ha már a nővéreknél tartunk, hadd említsek meg még egy példát: jár hozzájuk reggelenként egy idősebb néni, özvegy már, a misére. A japán virág- díszítés mesternője. Mise előtt is sokszor ott találom már a lépcsőházban. Válogatja, rendezi a virágokat, vizet cserél nekik. A szentmise után azonban majd minden áldott nap a virágokat látja el. A nővéreknek óvodájuk van s néha egész virágkiállításra való virág díszeleg a bejáratnál, folyosón, a kápolnában vázákban, cserépben vagy "ikebana” formájában. Az oltár alatt (nem mellette vagy rajta!) is mindennap új virág virít Isten nagyobb dicsőségére. Nos, a mi virágművészünk sorban ellátja a virágokat és csak azután

megy haza. - No, ez se únja magát a virágai között! Csodálkozom is rajta, valahányszor találkozunk. Nap mint nap tapasztalom, látom, milyen gyöngéd szeretettel, mekkora odaadással vágja, rakosgatja, tisztítgatja a virágokat. Hiába, akiben él az eszme és aki szereti, amit hisz, az nem ismer lanka- dást, az nem törődik a fáradsággal. A- kiben ez megvan, az ki fog tartani akkor is, mégha díjbirkózó a mestersége vagy történetesen kardvivó. De ha nincs hivatástudata, se a hozzá való szeretet, akkor kár az időpazarlásért meg az energiáért, mégha mindjárt papnak vagy szerzetesnővérnek hívják is az illetőt.

57 vM férfi az UNESCO alkalmazottja. Ciprusban teljesített szolgálatot. Felesége is vele volt. Amíg meg nem szökött tőle. Nem először történt már meg, hogy összekülönböztek valami miatt. Ez alkalommal azonban az asz- szony egyszerűen otthagyta férjét a békecsináló csoporttal a földközi-tengeri szigeten és visszarepült Kóbéba, ahol két gyerekük járt iskolába. Félév múlva a férfi is hazajött vakációra.

Az asszony hamar megbánta, amit tett. Sírva jött hozzánk. Egyikük se volt keresztény. A nő azonban elkezdett katekizmust tanulni, míg urára várt. Bíztattam, írjon gyakran urának. Irt is, de azért félt. Végre elérkezett a várva-várt és rettegett nap: de azért félt. Látszólag nem volt semmi baj. De csak látszólag. Unszolásomra végre elhozta az asszony az urát hozzám. Komoly, felelősség-tudatos ember volt. Most is komoran nézett maga elé meg rám: "én már háromszor megbocsátot-