A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9. szám
389 világot megváltó Vér, táplálj, moss hófehérre s ragyogtasd ránk kegyelmedet! Oltáriszentség Istene, dicséret Néked és dicsőség! Te vagy a mindeneket mindörökre éltető Örök Erő! CSER LÁSZLÓ FELNŐNI BENNED!- ELMÉLKEDŐ IMÁK Színed előtt Ahogy elfogy körülöttem a világ, úgy növekszel egyre nagyobbra bennem, Isten! Hogy sápadnak az élet hangos színei körülöttem! Mennyi a hétköznap s mily ritka az ünnep! Barátaim serege hova lett? Szétszóródtunk. Hányán a sírba feküdtek, búcsút se intve felém, mert nem tudtunk egymásról, csak a lélek fogta a másik lélek kezefogását. Az egyedüllét, mint árnyék egyre sűrűbben fed. De mindez csak a föld köde. Tüdőm lélegzése nehezül ebben a mindent takaró ködben, szívverésem is akadozóbb, mintha meredek ösvényre sietnék, pedig csak síkságon ballag tova a lábam. Tengered is, melynek partján élek, egyre örökebb zsoltárt duruzsol még éber füleimbe. Zsoltárt hallok a tenger moraján, a hullámverés a Te neved mondja! Boldogan hajtom meg ó'sz fejemet: nincs szebb név, mint az Isteni-Név, tenger! Tücsök is zengi nyár estjén, pacsirta dalolja, csecsemő sója, fiatalok szeme vetíti, öregek sóhaja hívja, - hallgasd az élet zsoltárát Isten! Tefeléd sír, sóhajt, mosolyog és nevet az élet. Boldog én, aki része lehetek ennek a zsoltáros zsongásnak, mely ott lélegzik, él a színed előtt! Teljes-egész Magamtól kifelé, magamtól elfelé, magamtól messzebb: a zöld ág levelébe, rokonaimba, testvéreimbe, honfitársaimba, ember-testvéreimbe öltözve s azon túl, mint egy világbaöltözött szabad-ember és mégis otthontalan, hontalan, mert a vágy, a lélek, az elhivatás nagyobb terekre, mélységekre és magasságokra hív: Isten! Mindenek kezdete és vége, közepe, indítója, egyensúlya, fönntartója, irányítója, Te! Teljesség, Te vagy az egyetlen, az egész kielégülés, az óceán, ahova törékeny sajkánk evez. Hozzád kívánunk megérkezni, horgonyunkat tefeléd vetjük! Biztonság, teljesség, otthon: Isten! Téged keres a szem, a lélegzet Téged lélegez, a szív verése utánad dobban és a hang is kér, hív, átkarol, mert fizikai - lelki - szellemi egységünk minden rezdülése feléd tárul! Isten, Istenem, Istenünk, válaszolj! Mint napfény a harmatcseppet, ölelj át, szívd magadba fölajánlott életünket, hiszen te teremtettél s így akartál minket és magadhoz hívsz, Teljesség, az egész hívja a kicsi részt... ♦ !
