A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
40 Ica felcsatolta a bukósisakot és nyeregbeszállt: — Remélem, útközben azért elmeséled, hogy hová sétálunk... A legközelebbi forgalmas útkereszteződésnél, ahol úgyis meg kellett állniuk, Pipin erről is nyilatkozott: — Mit gondolsz, milyen messze lehet i- de a Tisza? — Lehet száz kilométerre is. Csak nem oda akarsz vinni? Figyelmeztetlek, hogy ha este kilencre nemérünk vissza, jó anyám kést márt a szívembel Pipin gázt adott és ezzel elvágta a további aggodalmaskodás útját. A benzinkútnál, ahol tankoltak, Ica megint előjött a kérdéssel: — Nem tudod véletlenül, hogy hová i- gyekszünk? — Egy kis zenét csinálunk. — Házibulit itt Pesten is lehet rendezni. — Most templomban bütykölünk. — Kidob a pap. Mit gondolsz?! — Ez nem olyan. Ő hívott meg minden beat-zenészt. Mármint az ilyesfajtákat, mint mi. — Templomba? — Biztos kicsi a plébániája. — Olyan sokan leszünk? — Remélem. Kcsit késve értek oda, úgyhogy csak az e- gyik hátsó mellékoltáron tudtak letelepedni. A helybeli plébánosbácsi, őszhajú, beteges emberke, éppen hozzáfogott a bevezetőhöz: — Elvtársak, azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszéjjel. Ugyanis egységben az erő. A mai nap után legalább tudni fogunk egymásról. Ez is valami... Mint tudjátok, most van tíz éve, hogy a magyar egyházi beat-zene megszületett. Ti talán nem tudjátok, Hogy az első ilyen mise szövege még latin volt. Akkor még nem volt magyar mise. A dallamok jórészét a szerző Jézus szülőföldjén, Palesztinában gyűjtötte. Mégis magyar volt ez a szerzemény, mert szerzője is és első előadói is magyarok voltak. Azt hiszem nem tévedek, ha úgy vélem, hogy az Ite missa est -et mindannyian ismeritek belőle. Daloljuk csak ell Jó lesz az kezdő-éneknek is. Azzal gitárt kotort elő az oltár mellől, és felcsendült a dal. Olyan lelkesen szárnyaltak a dallamok, hogy az a néhány légy, amelyik a templomban remetéskedett, eszét vesztve repült az ablakoknak. Amint elhallgatott a dal, a papbácsi folytatta: — Nem akarom szaporítani a szót, inkább átadom nektek a gitárt. Megkérünk mindenkit, akinek saját szerzeménye van, vagy csak úgy tanult valamit, jöjjön elő, mutassa be a dalt, amit előad egymaga, vagy a barátaival karöltve, aztán zendítsen rá. Ha o- lyan dal kerül éppen előadásra, amit ismertek, hát daloljatok velünk. Mintha csak ezt várta volna, előfurako- dott egy hegyesnyelvű szőke fruska, hogy bekonferálja magát: — Mint tudjátok, ezek a beat-dalok a néger spirituálékból keletkeztek. Mi a barátaimmal csak ilyen stflusú dalokat írunk. Természetesen angolul. Hallgassatok meg belőlük egy párat... Sikere éppen nem volt az ötletnek, de türelmesen meghallgatták. Később aztán sorra kerültek egymásután a jól ismert dalok, amelyeknek a szövegén vagy dallamán vitatkozhatnak vájtfülű zenészek, de mit értenek ők ehhez! Hiszen régen elfelejtették, hogy milyen is volt az, amikor még a szívükből szólt a dal. Ica unszolására Kis Pipin is előadta e- gyik szerzeményét. Kellemes baritonja feszült csendet varázsolt a templomba úgy, hogy még a legyek is felfüggesztették útkereső zajongásukat az ablakon. A dal pedig már nemcsak a boltívek alatt szárnyalt: Mária, jó Anyánk, kérünk, hogy nézz le ránk!... Amikor a közösének már alaposan egybekapcsolta a társaságot, úgy is mondhatnánk: a hangulat a tetőfokra hágott, újra az idős házigazda vette át a szót: — Azt hiszem, mindannyian keresztények vagyunk, akik ittvagyunk. Valaki még hiányzik a társaságunkból. Nélküle nincs keresztény közösség, hát ne hiányozzék Ő se közülünk! Talán még van itt pap rajtam kívül. Megkérem őket, jöjjenek ideaz oltárhoz, hogy együtt hozzuk magunk közé a Legjobb
