A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

375

bevételével nem fejlődhetett a Francia Akadémia tagjává. Amikor azonban a franciák kromozóma-specialistája, Le- jeune, odáig ment engedékenységben, hogy Ádámot és Évát is elfogadhatónak tartotta azon a címen, hogy minden embernek azonos kromzómaszáma révén azt mondhatjuk, hogy mindnyájan testvérek és nővérek vagyunk, a müncheni morálteológus, Gründel, közbeszólt és kijelentette, hogy az Egyház nem formál jogot többé a maga számára ahhoz, hogy az emberről, a világ és az élet keletkezéséről természettudományos kijelentéseket tegyen. A szentírási leírásokat ezekről soha nem lett volna szabad szószerinti értelemben venni. Az Egyház ma pusztán abból indul ki, hogy a föld, a világmindenség keletkezésének egy teremtő aktus a magyarázata. Ha a tudomány azt feltételezi, hogy az univerzum tíz milliárd évvel ezelőtt keletkezett, ezt a megállapítást tudomásul veszi és tiszteletben tarthatja a teológia. Elvégre a tudománnyal együtt ő is úgy véli, hogy a fejlődés azóta állandó folyaa koegziszten

^ teológia és a tudományok békés e- gyüttélésének ezt a formuláját Münchenben ellentmonás nélkül vették tudomásul, jóllehet egy hasonló ajánlatot XII. Piusz 1951-ben még visszautasított. Róma akkoriban a tudományos világ egyik tézisével, a véletlennek a fejlődésben és az élet létrejöttében tulajdonított szerepével nem tudott megbékélni. Ezzel kapcsolatban mondta egy ma tekintélyes teológu, hogy Istent hézagpótlékként sokszor olyasmi megmagyarázására használtunk, ami

matban van a földön és a világmindenségben. Azt is mondhatjuk, hogy a teremtés még nem fejeződött be, s ha az ember ma fejlett tudása és a technika révén képes beleavatkozni a fejlődés folyamatába, tulajdonképpen munkatársa lett a teremtésnek. Az Egyház egyébként készen áll arra, hogy a természettudományok minden igazolt kijelentését magáévá tegye.

Ha ezt a felfogást nem is osztotta százszázalékban minden jelenlévő tudós és teológus, von Weizsaeckernek azt a megfogalmazását valamennyien elfogadták, hogy a hit és a tudomány megbékélhetnek egymással, ha az Egyház felhagy régi és tudományosan tarthatatlan álláspontjainak hangoztatásával, a tudomány pedig a maga illetékességének határain belül marad. Az Egyház nem teheti a hitet a tudás helyébe ott, ahol a tudás lehetséges, a tudomány pedig nem állíthatja, hogy biztosan tud valamit, amikor tulajdonképpen csak feltételezi. - mint pl. hogy az élet a semmiből lett, vagy hogy kémiai reakciók eredménye.

cia formulája

különben érthetetlen volt előttünk. Egy tudós (ugyanehhez a témához): Mi meg a ’’véletlent” használtuk hézagpótléknak ott, ahol valamit nem tudtunk.

Ennyi türelem és engedékenység láttán, mondhatjuk-e, hogy nincs többé konfliktus a hit és a tudomány között? Lényeges ütközőpontok vannak még, s ezekről is beszéltek Münchenben. Az Egyház késznek mutatkozik minden természeti jelenség természet- tudományos szemszögből bizonyított magyarázatának elfogadására, de ra-