A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
366 gényeket. Volt egy pillanat, amikor arra gondolt, hogy bencés szerzetesnek megy. De ehelyett az írói hivatást választotta. Megismerkedett André Gide- del, akinek bizonyára szerepe volt abban, hogy Green elveszítette hitét. Ez a hitetlenséggel vívódó korszak a 20-as évek elejétől a 30-as évek derekáig tart. Közben a buddhizmus is kísérti. Naplóiból végig követhetjük belső kalandját: Isten nem hagyja el a "tékozló fiút". Az élvezet nem elégíti ki, szellemiek után sóvárog akkor is, amikor a testiség hálójában vergődik. A 30-as évek derekán újra elkezdi tanulmányozni a Bibliát. Majd újra imádkozni kezd 1938-ban Varouna c. regényén dolgozik. Még kísértenek régi olvasmányai, az indiai lélekvándorlás foglalkoztatja. Ekkor kezébe kerül Génuai Szent Katalin könyve a Tisztítótűzről: ez számos problémájára választ ad. Valamivel később találkozik Maritain-nel, aki kiábrándítja a hindú misztikából. Ma- ritain-éknél számos konvertita író, művész találkozik. Raissa (Maritain felesége) azt ajánlja Green-nek, hogy beszéljen egy lengyel domonkossal. A találkozás egyszerű volt. : a szerzetes eléje tolt egy imazsámolyt: "Térdeljen le, és gyónjon meg". Semmi rendkívüli; megkapta a feloldozást. 1939-ben Julien Green másodszor is megtért. [zután már katolikus hitéhez hűséges maradt egészen a mai napig. Az író korunkban a Láthatatlan tanúja2. 1950 körül ezeket jegyezte le (Journal V. 361-362): "Ha ma este el kellene hagynom ezt a világot és megkérdeznék tőlem, mi indít meg leginkább ebben a világban, talán azt mondanám: Isten át- átvonulása az emberi szívekben. Minden a szeretetben vész el, és jóllehet i- gaz, hogy a szeretet alapján ítélnek meg bennünket, az is kétségtelen, hogy a szeretet ítél meg bennünket, amely (aki) nem más, mint Isten. Azt hiszem, hogy ha a szeretet hiányának adnánk a Rossz nevet ahelyett, hogy a szegény emberi testet sújtanánk le ezzel az á- tokkal, elsüllyesztenénk egy bizonyos hamis kereszténységet, és egyszerre megnyitnánk az Isten országát sok millió léleknek". Julien Green élete alkonyán szorongva figyeli az "új idők" alakulását. Szenved az Egyházban tapasztalható zavarok, a hit megfogyatkozása és a különböző "eretnek" elhajlások miatt. Ő maga a protestantizmusból visszatért a katolikus Egyházba, és most azt tapasztalja, hogy ez az Egyház "protestánssá" lesz. Különösen a szentmiseáldozattal kapcsolatos újabb nézetek és gyakorlati visszaélések nyugtalanítják. Green hűséges akar maradni az Egyházhoz, a Pápához. Miként Maritain a "Garonne-i parasztiban, vagy L.Bou- yer oratoriánus (aki szintén a protestantizmusból tért meg), erősen bírálja azokat, akik a "világ felé való nyitottság" ürügyén "térdet hajtanak a világ előtt", és így a katolicizmus felbomlását segítik elő. Green nem csatlakozik Lefebvre érsekhez, de figyelmeztet arra, hogy a kontesztáló főpap reális veszélyekre mutat rá. Green maga megis2 Greenről bővebben, lásd : Szabó Ferenc, Párbeszéd a hitről, 248-257 ("Julién Green, a láthatatlan tanúja").