A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

367 bűnbánat szentségét, amely nélkül nem is érhet el bennünket a kegye­lem". "Hiszek a Szentháromságban, a Megtestesülésben, Krisztus Istenségé­ben és dicsőséges feltámadásában; hi­szem az örök életet, amelyet megígért mindazoknak, akik tanúságot tesznek mellette. Hiszem, hogy Krisztus való­ságosan jelen van az Eukarisztiában, hi­szek a szentmiseáldozat állandó valósá­gában. Hiszem Mária Szeplőtelen Fo­gantatását, amely a misztétiumok kö­zéppontjában áll, hiszem Mennybevé­telét, hiszem, hogy Mária vigyázó gyen­gédséggel őrködik mindannyiunk fe­lett". "Hiszek a Szeretetben, és hiszem, hogy ami szeretet kell az embernek, azt megadta nekünk maga a Szeretet: a Szentlélek". A BÍBOROS INTÉSE. Még tavaly november hónapban beszélt Párizsban az UNESCO e- gyik ülésén Kim, dél-koreai bíboros, az ázsiai, még fejlődésben lévő népek problémáiról. E- lőadásának fő megállapítása az volt, hogy az igazi fejlődés előfeltétele az igazságosság. A- hol a fejlődő országok politikai és társadal­mi berendezkedéséből ez hiányzik, ott tu­lajdonképpen inkább visszafejlődésről kell beszélni annak ellenére, hogy a gazdasági élet a múlthoz viszonyítva némi haladást mutat. A nemzeti jövedelem megnőtt ugyan, a kül­föld felé irányuló kereskedelem állandó nö­vekedést mutat, Ázsiában mégis (Japánt ki­véve) az a helyzet, hogy azokban az országok­I Kim bíboros métli 16 éves korában tett hitvallását. Aggodalomra van okunk, de Green ta­lán túlságosan sötét színekkel festi le a mai helyzetet, és mintha nem értette volna meg a liturgikus reformot sem. Ha kritikájával nem is értünk egyet, tisztelettel hajiunk meg hűsége és val­lomása előtt. Uj könyvét ezzel a hitval­lással zárja: "Életem során küzdenem kellett, hogy megőrizzem a hitet, amelyet nap­jainkban olyan élesen támadnak. Most, hogy alkonyodik, összefoglalom, hogy mit hiszek, minden katolikus számára ismert fogalmakkal. Velük együtt osz­tom az Egyházba vetett hitet, amelyet Krisztus alapított; hiszem Péter utódá­nak csalatkozhatatlanságát, a szentek egyességét; megvallom a szentségeket, különösen is a keresztséget, amely ki­ragad minket a Sátán uralmából, és a A HARMADIK VILÁGBÓL: Fejlődés?

Next

/
Thumbnails
Contents