A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

365

lerögzített, és most újra utal rá, mert nagy fontosságot tulajdonít neki belső fejlődésében. Egy este egyedül volt szobájában; az eget szem lélte a csukott ablakon át. Mivel még nem gyújtottak gyertyát, a csillagok élesebb fényben ragyogtak. Mindig félni szokott a sötétben, de most úgy érezte, hogy valami hatalmas és édes jelenlét tölti be az eget, majd leereszkedik hozzá és szeretettel burkolja be, miként a levegő beborítja az embert. Green megjegyzi: Jóllehet ez egy ötéves gyermek élménye volt, bizonyos szempontból ez élete legnagyobb eseménye. Hosszabban leírja anyjához való gyermeki kapcsolatait. Ez a csupa szelíd jóságból szőtt asszony a szeretet vallására tanította meg. Igaz, sok puritanizmust is tapasztalt maga körül a családban. A nemiséget később fedezte fel és állandó, szinte megszállottságig menő szorongást o- kozott neki a testiség. Jelentős még é- letében a Biblia. Egész gyermekkorában, de később is a Szentírás olvasása táplálta vallási életét. Később pedig az Eukarisztia, pontosabban a szentmise lett élete központja.

Anyja elvesztése mélyen lesújtotta. Kitört a háború. Gimnáziumba került. Ezzel a bensőséges kis világ, a- melyben a gyermek élt, széttört. Felfedezte a bűnt minden gyötrelmével. E- leonóra feszületét szobája falára akasztotta, de ez nem védelmezte meg. Felfedezte a Poklot az Isteni Színjátékot olvasva.De egy másik könyv még döntőbb hatással volt rá. Véletlenül kezébe került Gibbons bíboros munkája: Atyáink hite. Önéletrajzában is, új könyvében is Gibbons olvasásának tulajdonítja azt az elhatározását, hogy a

katolikus hitre tért. Amikor szándékáról tájékoztatta apját (aki nagyon diszkrét volt és nem "avatkozott" családja tagjainak vallási életébe), a fiú nagy meglepetésére az apa kijelentette: "Három hónap óta én is katolikus vagyok."

Egy "régivágású" jezsuita, Páter Creté vezette be Julient a katolikus hitbe. 1916. ápr. 29-én volt az ünnepélyes eskütétel: megtagadta az anglikán hitet és megvallotta a katolikus hitet. A tren- tói zsinat szavaival kifejezett hitvalláshoz Julien Green mindmáig hűséges maradt, könyve végén megismétli "esküjét".

Qe még csak 1916-ban vagyunk. Green ebben a kis könyvében nem írja le részletesen éleiének állomásait, minthogy önéletrajzában és naplóiban ezt már megtette. Említsünk meg néhány életrajzi adatot. 1918-ban, miután egy ideig az észak-olasz fronton betegápolóként működött (még nem volt meg a kellő kora a katonai szolgálathoz), ellátogatott Rómába. A Szent Péter bazilika hideg csodálkozást váltott ki belőle: a triumfalista egyház szimbóluma felébresztette ugyan katolikus öntudatát, de sokkal inkább megilletődött a Falakon kívüli Szent Ágnes templomban, ahova Mary nővére fiákeren vitte el. (Mary ekkor már szintén katolikus volt. Anna nővére volt az utolsó, aki a családból katolikus lett 1946-ban.) Green 1919-ben Amerikába ment. Két évet Virginia egyetemén töltött. Vakációi során "Dél"-re látogatott, ősei földjére. Ezek az élmények visszatérnek regényeiben.

Mert Green ezután sorra írja a reT