A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

magát. Elmondta, hogy tizenegyedszer jön át Távolkeletre és ilyen viharban még soha nem utazott. Helyét a kis o- lasz páter foglalta el, aki könnyedén, vidáman mesélte, hogy az ebédnél csak tizenkét svéd matróz, az osztrák jezsuita és ő jelentek meg.

Rezső' csodálta ezt a vékony és fürge kis olasz embert, aki meg se érezte a vihar elsodró erejét. Abesszíniái élményeiről beszélgetett és csak akkor akadt meg a társalgás, mikor egy erős hullámsodrás eláztatta ruhájukat.

Még korán volt a fedélzeten tartózkodni, lefelé indultak. A túrista osztály szalonjában félig részegen, sörös és boros üvegek között, hadonászva és é- nekelve a svéd matrózok mulattak. Manilában szálltak föl, de Rezső csak most figyelt föl rájuk. Megtudta, hogy egy petróleum szállító hajó alkalmazottai, de megtagadták az engedelmességet, mert féltek, hogy a bizonytalan időben, amikor minden pillanatban a háborútól lehetett tartani, megbombázzák hajójukat és fölrobbannak.

Ezért hajóra szálltak, hogy Kínában próbáljanak szerencsét. Mióta a ha- kón voltak, nem tettek mást, csak ittak: a vihar kellős közepén, mikor minden tombolt és recsegett; mikor egy á- radat letépte az acélkötelekkel megerősített lejárókorlátokat, őkjókedvűen, dalosán mulattak a hajó szalónjában.

33.

onkongban értek először kínai földet. Nem volt fontos, hogy a város angol érdekeltség: népe kínai volt; az a néhány autóba temetett idegen nem sokat számított.

Homgkomg kínai volt: a tengeröböl átkaroló védelmében a dzsunkák százai és ezrei lapultak szorosan egymáshoz, hogy melengessék szegény, foltozott életüket.

Leszálltak. Rezsőék a hegyre rohantak gyors autón, hogy a rövid idő múlását gyorsasággal beérjék. Az ír jezsuiták vezetése alatt álló szeminárium a hegy legmagasabb csúcsára épült; míg szaladtak a műúton, lassan elmaradtak a házak és a fák; vörösen izzott a kietlen sziklaorom. A szeminárium udvarán talárisba öltözött kínai papnövendékek sétálgattak félig csukott szemmel, áhítatosan: lelkigyakorlatot végeztek ezekben a napokban.

Az ír származású rektor megmutatta a modem épületeket és egy terra- szon hosszan elnézhették a lapuló várost, a tengeröböl dzsunka-rengetegét, a kopár, messzi hegyeket.

Szép volt ez a kép, de nem lágy és nem simogató. Valami nyers és vad ereje tombolt itt a Természet pazar alkotó kedvének: egyszerre félelmetes volt és gyönyörű, nagyvonalú és kemény.

Csónakon mentek át az öböl túlsó partjára. A kínai evezős macskaügyességgel dolgozott; szikár, asszott testén lengett a könnyű ruha. Kedves, szüntelen mosolya végig simogatta őket — megelégedett ember volt ez, aki nem várt többet az élettől, mint minden nap két tál ételt. Mikor borravalót csúsztattak markába, mélyen és mosolyogva hajolt meg, aztán csónakjába ugrott puha, macskamozdulattal és visszafelé evezett a túlsó partra.

A város maga Nyugat és Távol-kelet összetalálkozásának kettős arcát mutatta. Nyugati és kínai ruhás emberek tömege kavargóit az utcákon.