A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
_L 324 hez és erre van szükség, mert ezek segítségével lesz gyakorlati politikai valósággá az az elvont igazság, amely 1948-ban az Emberi Jogok Univerzális Deklarációjának szövegébe került. Ahogy a keresztény hívőnek is pozitív cselekvésre van szüksége ahhoz, hogy az evangéliumok igazságait az elmélet világából a gyakorlatba áttegye: élje is mindazt, amit az evangéliumok elébe tárnak. B z emberi jogok problémáit én nemcsak mint ember és keresztény, hanem mint katolikus püspök közelítem meg. Mert minden püspöknek közvetlen helyi feladatain kívül az is kötelessége, hogy püspök-testvéreivel azok felelősségét is megossza. Ami egy püspök gondja Argentínában, Csilében, Délafrikában, Kambodzsában, Ugandában vagy másutt, az a világ többi püspökeinek is gondját kell képezze. Az Egyház a helyi egyházak összességéből áll; ezek mindegyikének mindig és mindenütt tanúságot kell tennie minden cselekedetében az evangélium és a belőle folyó emberi értékek mellett, mint pl. az emberi személy (kivétel nélkül minden emberi személy!) méltósága. Hogy mint helyi püspök hogyan tehetek eleget ennek az egész Egyházzal vállalt felelősségemnek, az olyan feladat, amelyen még sokat kell magamnak is gondolkodnom. Egy-két dolog mindenesetre már most is világos előttem. így például az, hogy nem elégséges, ha egy püspök csak megalkuvást nem ismerő bírálója egy társadalomnak, amely nem tartja tiszteletben az emberi jogokat. Rá kell mutatnia az igazságtalanságokra, a rosszra, de ezenfelül rá kell vezetnie másokat is arra, hogy tevékenyen működjenek közre az emberi jogok terén elkövetett hibák jóvátételében, eltüntetésében — az otthoni fronton éppúgy, mint a nagyvilágban. Aztán — most jön a nehezebb — együtt kell működnie más jóaka- ratú és józan csoportokkal annak a pozitív elgondolásán, hogy mi is az ember és milyen berendezésű az a társadalom, amely leginkább megfelel neki. Mindezt olyan módon, hogy másokat is megnyerjen az elképzelésnek és a jóakaratú embereket fel is lelkesítsék a tervek. De ezt a tevékenységet az alázat szellemében kell folytatnia. Egyrészt azért, mert a kérdések, amelyekről a döntés történik, cseppet sem egyszerűek. Aztán meg azért, mert azt sem szabad elfelejtenie, hogy az emberi jogok, az emberi méltóság terén az egyház nem mindig gyakorolta azt, amit mindig prédikálnia kellett az evangélium szellemében. R mit a kambodzsai mészárlásokról, erőszakolt kitelepítésekről és kiéhezteté- sekről olvastam, borzalommal töltött el. De ugyanúgy megrendített annak a kétezerötszáz embernek a sorsa, akik állítólag Csilében 1973 szeptembere óta eltűntek. Természetesen nincs első kézből származó adatom ezekről az esetekről, de bármennyire tagadják is megtörténtüket az illetékes hatóságok, a velük kapcsolatos kétely és szomorúság nem tud elhagyni. Nem hiszem, hogy sok nemzet állíthatja magáról, hogy az emberi szabadság védelme és tisztelete terén elmarasztalhatatlan. Napjainkban azonban van két olyan része a világnak, ahol fokozottabban fordulnak elő az emberi szabad
