A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
1 resztény, hogy s mint kell csinálni. Az esküvői virág nem a szokásos "ikeba- na” (bár ezt is lehet látni). Inkább a ”nageire”-re emlékeztet. Tény azonban, hogy drága mulatság, főleg télen. A virágnak ui. frissnek és szépnek és ritkának kell lenni. A baj ott van, hogy szinte rá se hederit senki ilyenkor a szebbnél-szebb virágokra. A menyasszony érdekesebb látványosság holmi virágcsokornál, a- mit akármikor és akárhol láthat az ember. Az esküvő után meg egyszerűen ott hagyják a sok drága virágot a templomban: csak baj van vele, útban lenne. Ugyanis legtöbbször egyenesen a lakodalomba mennek, ami itt a városban jobbára valamelyik hotel előre kibérelt termét jelenti. Sietni kell, mert alig két-három órára van csak kibérelve a hely. Utána már jön a következő csoport s akkorra már el kell hagyni a helyiséget. Ha a virág érezni tudna, egész bizonyosan most haragra gerjedne. Még talán öngyilkos is lenne tehetetlen mérgében. Vagy egyszerűen megtagadná a kinyílást. Épp akkor, amikor végre megadatott neki az alkalom, hogy teljes szépségében megmutassa magát a világnak; amikor egy egész virágélet legszebb álma beteljesedés előtt áll: épp akkor nem törődnek vele az emberek! Sőt még azt mondják: útban van, már nincs szükség rá! De nem így van-e ez a lélek, a kegyelem világában is? Micsoda szédületes alkalmak, kegyelmek mennek kárba napról-napra, amiket pedig maga Isten készít számunkra végtelen gondoskodásában, nagy szeretetében hogy tiszták, szépek, tökéletesek legyünk 300 szent színe előtt! Ha mások, nem mi keresztények kapnánk ezt a káprázatos, pazar kegyelembőséget, már talán régen tele volna a mennyország csodálatos szentekkel. A nem-keresztények méltán irigykedhetnének ennek a hallatlan virágbőségnek a láttán s egyben joggal botránkozhatnának a még hihetetlenebb virágpazarláson. Ne vádoljuk a japánokat. Mi magunkon kezdjük el a ”mea culpa"-zást... báj Japánban is van egy keresztény szekta, amelyik ” mú-kjókaf’ -nak nevezi magát. Lefordítva szóról-szóra: "nem egyház”, azaz tudatosan nem csatlakoznak egyetlen fennálló egyházhoz se, legyen az katolikus avagy protestáns. A lelkiismeret és a hit szabadságát mindennél többre becsülik. Tagadhatatlan, hogy a szabadság olyan nagy dolog, hogy még maga Isten is tiszteletben tartja és tőlünk is elvárja, hogy respektáljuk egymás lelkiismereti szabadságát. Ám az Isten Fia nem átallótta egy asszonytól születni; nem tartotta istenfiúi szabadságával összeegyeztethetetlennek a törvény alattvalójának lenni, se nem szé- gyenli, hogy testvéreinek hívjon bennünket, amikor azt mondja: hirdetlek majd testvéreimnek téged, gyülekezetben (az Egyházban) áldom dicsőséged (Zsidó-levél 2,12). Az ősegyházra Krisztus keresztjén és feltámadásán kívül a legnagyobb benyomást kétségtelenül Krisztus kérész tsége tette, ti hogy az Ur Messiás létére nem röstelte felvenni János kérész tségét, pedig az csak vízzel keresztelt. És éppen ebben a fenséges leereszkedésben, nagyszerű alázatosságban
