A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
301 látta az Egyház Jézus Istenfiúságának egyik fényes bizonyítékát. Maga az A- tya és a Szentlélek tett egyszerre bizonyságot a Szeretett Egyszülött Fiúról, akiben kedvük telik. Ha kérdezik, miért ragaszkodom olyan hűségesen ehhez a földi zarán- dokútját járó gyarló Egyházhoz, miért engedelmeskedem olyan magától ért- hetődően a Krisztus bizony elég szegényes Menyasszonyának, csak azt felelem: nem másért, csak amiért Krisztus maga is alárendelte magát a törvénynek és amiért Krisztus is felvette a szolga kezéből a ’’csak víz’’ keresztsé- get. Mert jó és üdvös dolog a szabadság, de jobb is, magasztosabb is minden emberi szabadságnál az Isten Fiának alázatos engedelmessége. 55 J Egy szép napon telefonál az asz- szonyszövetség volt elnöke, nem mennék el vele egy öreg hölgyhöz annak lelkiüdvössége dolgában. Hiába szabadkoztam, hiába ajánlottam neki, menynyivel okosabban tenné, ha például Páter Takemiyát vinné magával, aki ismeri a családot és mint japán, bőséges tapasztalattal rendelkezik az ilyen bonyolult kérdésekben. Mert az öreg matróna egy szamurájnak is dicsőségére váló akaraterővel és parancsoló természettel volt megáldva. Három szolgáló is forgolódott körülötte, hogy minden kívánságát azonnal teljesítse. Ha ugyan szolgálólánynak lehet hívni azt az öreg nénit pl. aki úgy ült ott japán módra a gyékényes szobában, egy szál hófehér virág mellett, mintha maga is szamuráj lánya lett volna: délcegen, mozdulatlanul virrasztva a ’’beteg’’ ágya közelében. Végre megadtam magam és elmentünk kettesben beteglátogatni a dámához. Nagy, öreg porta volt a házuk. Tipikus japán egyszerűség mindenütt. Ám ez az egyszerűség nem közönséges jómód takarója volt csupán. Az embernek ui. kis cipőgyára van. Még nem volt otthon. így hát egyenesen feleségéhez mentünk, akiről útközben megtudtam, hogy a nagy Tenrikjó szekta buzgó tagja és eddig semmi pénzért nem volt hajlandó keresztény papot magához engedni, pedig az egész család körülötte mind katolikus volt már. Néhány napja azonban hirtelen összeroppant benne az eddigi bizonyosság vallásának üdvözítő erejét illetően és mindenképpen pappal szeretett volna beszélni lelke dolgairól. Ekkor voltam nála először és utoljára. Férjével már régen hadilábon álltak. Lassan kibontakozott előttem a kép: makacs, kemény, akaratos asz- szonysággal próbáltam én meg azon a délután az Evangélium igéjét megízteltetni. Férje, mikor tudomást vett róla, miszerint felesége is érdeklődni kezd a hitigazságok iránt, méltatlankodni kezdett, hogy neki évek hosszú tanulásába, készületébe került a keresztség s "ez meg itt” azt hiszi, hogy csak úgy egyszerűen be lehet menni a mennyországba, mivel hirtelen erre adta most a fejét. Nem is titkolta előttem a felesége iránti érzelmeit. Sőt mintha rám is neheztelt volna, mivel az ő tudta nélkül mertem feleségét beavatni a szent titkok világába. Ámde udvarias japán dzsentlemen lévén, mindjárt felajánlotta szép nagy, elegáns autóját a sofőrrel együtt, hogy azzal menjek haza. Ennek meg is örülT
