A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
276 szik, mert — ki tudja? — nem lehetnének-e ma szerencsésebb helyzetben az ottani katolikusok, ha a Szentszék idejében megejtette volna az új határoknak megfelelő egyházkormányzati átalakítást mindjárt az első világháború után, vagy legalább 1945-ben. A kelet németek esetében egy ilyen rendezés lökést adhatna a nyugat-németországi egyházmegyék átrendezésére is — amitől csak a konzervatív egyházmegyés szemlélet önzése tartja vissza az illetékeseket. Az egyház lelki gondozásának első helyen az egyedi emberek az alanyai, csak másodsorban a népek. A kelet német katolikus csak nyerne azzal, ha újjászervezett saját egyházmegyéiben élhetne. Ami ebben a nyugat-németek szemszögéből hazafiatlanságnak látszik, az pasztorációs meggondolásokból az egyetlen helyes megoldás. a főpapok és hívek elidegenülésének veszélye (Magyarország) A vasfüggöny mögötti keresztények életének jövő problémája kivétel nélkül minden államban az, hogy miképpen lehet megakadályozni az egyházi vezetés, a helyi püspökök és a hívek között ébredező elhidegülés és ellenszenv kialakulását és terjedését. Róma számára ezt a kérdést így lehet megfogalmazni: hogyan kerülheti el a vatikáni diplomácia, hogy a kommunista kormányokkal való tárgyalásai és megegyezései elő ne segítsék - közvetve és nem szándékoltan - az ilyen fajta el idegenülést? Kétségtelen, hogy a vatikáni diplomácia "keleti politikája" - egyházpolitikai meggondolásokból — a vasfüggöny mögötti hierarchia személyi és institu- cionális biztosítását szolgálja. Ez ellen szól az a ma sokszor hangoztatott ellenérv, hogy a hierarchia biztosítása még nem biztosítja az egyházi élet szabadságát s talán fontosabb lenne a főpapság helyett a vallásgyakorlás szabadságának legalább egy minimumát és az egyházi élet állami beavatkozástól való mentességének egy minimumát biztosítanák - már amennyire ez egy pártdiktatúra mellett lehetséges. Kérdés persze az is, hogy a tárgyalások távolabbi céljai közé kitűzhető-e egyáltalán ilyesmi, amikor a másik tárgyalófél kezében összpontosul minden teljhatalom. Vannak olyanok, akik eleve kételkednek abban, hogy diplomáciával, tárgyalásokkal, megegyezésekkel lehetne többet biztosítani, mint a vasfüggöny mögötti egyházi vezetésnek a puszta folytonosságát. Itt talán Wyszynski bíboros egy ma már klasszikussá vált nyilatkozata lehet irányadó, amelyet a Rómában egybegyűlt, a szabad Nyugaton működő lengyel papok előtt tett. Azt mondotta, hogy Lengyelország egyháza nem a Vatikán diplomáciai teljesítményeiből él. A pápai diplomaták legfeljebb az épület tetejére tesznek egy díszcserepet; egy olyan épületére, amelynek tégláit és biztos alapépítményét a lengyel katolikusok élő hite alkotja. - A lengyel bíboros itt nemcsak a lengyel egyházra gondolt. Diplomáciai aktusok sehol nem elegendők ahhoz, hogy az egyház jövőjét biztosítsák. Püspököket sikerül kineveztetniük, de a- hol az egyházkormányzati hatalom nincs a maga teljességében a kezükben, ott testületük csak reklám szerepét játsza a szabad világ felé, mert az intézkedések joga az állami egyházügyi hivatalok hatáskörében van.
