A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
253 karjuk az Isten országát is erőnek erejével az emberek jól-rosszul sikerült társadalmi rendszereire; helyenként, koronként, világnézetenként változó munkatörvényekre, szerződésekre leegyszerűsíteni. Hiszen az Isten országa sokkal nagyobb, ezerszer titokzatosabb, diadalmasabb, meglepetéssze- rűbb valóság, semhogy holmi nyerészkedő részvénytársaság szabályaival is le lehetne mérni. az a hír terjedt el róla, hogy megz< M ikor Jézus szegényen, önzetlenül elkezdte hirdetni Istent, az Isten országát, mégpedig olyan buzgón, hogy még evésre sem maradt ideje (Mk. 3, 20), övéi fölkerekedtek, hogy erővel hazavigyék, mert az a szóbeszéd járta felőle, hogy elvesztette az eszét. Az í- rástudók a népnél is jobban lévén informálva, más magyarázatot adtak a dolognak: "az ördöggel cimborái", — azaz képmutatót, csalót láttak benne. Valaki ezt a szellemes megjegyzést tette: Két esetben fogják rád az emberek, hogy bolond vagy: ha elosztod va3. Ami pedig a harmadik csoportot illeti, csak ennyit: "keressétek elsősorban az Isten országát s annak igazságát" (Mt. 6,33). Minket, embereket sok minden nyugtalanít, "pedig csak (ez az) egy a szükséges" (Lk. 10,41-42). Mert mit is ér az, ha valaki történetesen az egész világot megnyerné is, ő maga azonban belepusztul sokféle gondjaiba és halaszthatatlannak vélt ezernyi-ezer elfoglaltságába?! áradott... (Mk. 3,21) gyónód az emberek között, és ha Istenről beszélsz. — Pedig a szentek éppen ezt a kettőt tették. Szétosztották mindenüket a szegények között és szüntelenül hirdették az Istent. A világ fiai persze csak fejcsóválva nézték. Bolondoknak nézték őket, vagy rájuk fogták, hogy képmutatók. Kezdjen el valaki hinni, vallásosnak lenni, rögtön kezdődik a gúny, a kritika. A hívőnek készen kell állnia erre ma is. "Hiszen mindaz, aki buzgón a- kar élni Jézus Krisztusban, üldözést szenved" (2. Tim. 3,12). METYKÓ EDIT BOLDOGSÁG - SZÁZHUSZONHATÉRT Előbb toporzékolt, azután könyörgött később sirt. Könnyei fényes csíkot rajzoltak fehér bőrére. Végül nem szólt, nem sírt, nem is kért semmit, csak ment mellettem kétségbeesetten. Ránéztem és csaknem sírni kezdtem. Láttam benne régi önmagam: én is könyörögtem, sírtam és nyafogtam és nem volt nálam boldogtalanabb e földön. S az én jó Anyám megvette nekem a Boldogságot. Hát kinyitottam én is kemény szívemet s lapos erszényemet s megvettem neki én is a Boldogságot Százhuszonhatért. 1970. december I
