A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
252 nek legszentebb szimbóluma. De a győzelem csak akkor teljes, ha "ép ésszel" ül ott a tisztességesen felöltözött ember a többiek között. Az embert ugyanis Krisztus nélkül is fel lehet öltöztetni. Akármilyen rendszer képes erre. Ám a lelkileg-testileg egészséges, "ép e- szű", tisztaszívű ember már nem holmi rendszer-kitermelte valaki. Ezt egyedül Krisztus tudja megvalósítani. Az Egyháznak is ez a kettős hivatása van itt a földön: felöltöztetni, jóllakatni, emberibb életet adni Krisztus éhező, fázó, megvetett testvéreinek. S ugyanakkor Ahhoz vezetni őket, Aki egyedül képes éppé tenni — lélekben is. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak (Mt. 22,14) S okan örömmel bemennének az Isten országába, ha... Sokan szeretnének tökéletessé lenni, de... Sokan e- gyetértenek az evangéliummal, csak... HA azonnal bemehetnének, ha nem kellene készülni hozzá, ha szinte semmi más feltétele nem volna, csak az utána való vágyakozás. Ezek a "pillanat-emberek". Korunk ugyanis az insz- tant kávé, insztant leves, insztant fénykép, stb. kora. Csak bele kell tenni a forró vízbe, elég egy gombot megnyomni, csak néhány perc várakozás és máris kész a leves, kezünkben a fénykép. A mennyországról is így gondolkoznak sokan. Ezek az "insztant emberek". DE mindjárt méricskélni kezdenek. Tudják, hogy ingyen semmit se adnak ezen a világon. Készek dolgozni, szívesen hoznak áldozatot is, de számítanak rá, sőt elvárják, hogy Isten is é- rezhetően, megtapasztalható módon értékelje, jutalmazza hűségüket. Mert ha nem látják törekvésük, áldozataik (ima, a parancsok megtartása, erények, stb.) gyümölcsét, rögtön méltatlankodni kezdenek. Csodálkoznak, el kezdenek gyanakodni, zúgolódnak s abbahagyják erénygyakorlataikat; felhagynak az imádsággal, a templomba- járással. Ők a feltételes, a "de" emberek. CSAK előbb sürgős intéznivalójuk van. Csodálatosképpen mindig közbejön valami, minden nap adódik valami (betegség, vendég, váratlan rendelés, új munka, nem várt kitűnő lehetőség, előre nem látott bonyodalom, stb. stb.). És ezért — bár szentül meg vannak győződve az örök igazságok érvényességéről, fontosságáról — a legjobb alkalmakat elszalasztják. Más napra, a jövő hétre, öregkorra halasztják el a komoly keresztény élet igazi megkezdését. Majd ha már nem lesznek ennyire elfoglalva, majd ha felgyógyultak, stb. Ezek a "csak" emberek. Nos, a Szentírás félre nem érthető választ ad mindhárom esetre. 1. Isten országát maghoz, fához hasonlítja. A lényega növekedésen van. A magot el kell vetni, a fát elültetni. Öntözni, gondozni, nyesni, permetezni. Mennyi fáradságba, mennyi gondba, időbe kerül, míg asztalunkra jut a friss kenyér, míg beleharaphatunk az é- rett almába. Ilyen az Isten országa is. Minden, csak nem insztant. 2. Az örök életre nem szükségképpen érvényesek az adás-vevés, az "én a- dok, tehát kapok" szabályai. Az üdvösség nem a mi munkánk természetes, magától értődő, "kijáró" eredménye, hanem kegyelem, a hit ajándéka. Ne a
