A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
251 lati életben. Vagy vegyünk egy másik példát: "Szeresd a te Istenedet minden erődből, teljes szívedből és szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' (Mt. 12, 30-31). így folytathatnánk még vég nélkül, tetszés szerint ezt a felsorolást. Könnyű lenne megfelelő sorokat kiragadni a Szentírásból, a szerzetesi szabálykönyvekből, a zsinati rendelkezésekből. Ezt aztán egyszerűen alkalmazni kell önmagunkra: ha jól egybeillik mindennapi életünkkel, gondolkodás- módunkkal, máris kész a megnyugtató felelet anélkül, hogy kimondanánk. Ám ma is érvényes Jézus harmadik feltétele is: boldog, aki nem botránMegdöbbentek, hogy felöltözve, é L ukács szerint (8,27) már régóta nem .viselt ruhát ez a szegény bolond. Mert mindkettő volt egyszerre: bolond és szegény. Nyilvánvalóan elmebetegről van szó. Éjjel-nappal rémületben tartotta a környék lakosságát baromi erejével, durva, szinte állati viselkedésével, ördögi meztelenségében. Ezt a szerencsétlent gyógyította meg Jézus. Nemcsak az "ördögöket űzte ki" belőle: emberi méltóságát is visz- szaadta. Az emberek nem akartak hinni szemüknek: a rettegett, megvetett, nyomorult eszelős ott ült békés összeszed ettségben, tisztességesen felöltözve Jézus mellett! Milyen ellentét, micsoda kirívó külömbség: alig egy-két ó- rával ezelőtt még oktalan, szenvedő állat módján tombolt, ruhátlanul bolyongott "a sírok közt" mint egy élő halott. És íme, most itt ül csendesen, derűsen, nyugodtan, felöltözve. A szemtanúk számára a ruha volt a döntő bizonyíték, hogy csakugyan kozik meg Isten szolgáiban, akiknek van bátorságuk, hitük és elégséges alázatuk az evangéliumok szellemében élni akkor is, ha netalán a világ, a divatos izmusok mást javasolnak. Akiknek van elégséges meggyőződésük és lelkierejük ahhoz, hogy kitartsanak az evangéliumok ideálja mellett akkor is, ha talán éppen az írástudók, a modern keresztények kísértik őket hízelgőnél-hízelgőbb ellenérvekkel az írásokra, a korra, a realizmusra s ki tudja, mi mindenre hivatkozva... Boldogok, akik bennünk meg nem botránkoznak. Igen, mert a kérdezőknek is nagy a felelősségük... ésszel ült ott (Mt. 5,15) meggyógyult. Ebben az esetben igaz volt a mondás: "ruha teszi az embert". A szegénynek nincs tisztességes ruhája. Rongyokban didereg, hiányos öltözékében szégyenkezik az emberek e- lőtt. Fiait lenézik, megvetik, kinevetik. Senki se veszi a szegényt komolyan. A rongyos ruha szégyennek, bűnnek számított a régi világban s még most is sok helyen. A szegény éppen ezért könnyen kisebbségi érzés áldozatává lesz. Elveszti emberi öntudatát, méltóságérzetét, akaratát. Vagy ellenkezőleg: bűnözővé, forradalmárrá teszi őt a sorsa. A társadalmi igazságosság, őszinte szeretet képes csak maradandóan visz- szaadni a lenézett, megvetett, kisemmizett ember önérzetét, önbizalmát, méltóságtudatát. Addig, amíg nincs igazság a társadalomban, nem tud igazán ember lenni a sok szegény. A ruha ebben az esetben az emberi méltóságnak, magának az emberség-