A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-06-01 / 6. szám

244

hanem az Isten erejében és életében való részesedés, amely új irányt, új erőt ad természetünknek, átalakít minket, hogy kívánjuk a jót és megvalósítsuk, és így helyesen, a jóra használjuk szabadságunkat: a testvéri közösség megvalósítására

Ez a németül írt vers nem irodalmi remekmű. Nem is költő irta. Csak egy karmelita atya vetette papírra a Dachau-i haláltáborban, agyongyötörve a kínzásoktól halála előtt, 1942 januárjában. Ez teszi érdekessé. A- mi széppé teszi, az a vers tartalma, meghatóan őszinte hangja, a természetfeletti fény betörése a sötét emberi mélységekbe.

Arcod nézem és hosszan elgondolkozom,

Szerelmed akkor felgyűl bennem, Jézusom.

Arcvondsid szüntelen azt mondják nekem:

Mint jó s igazi barát úgy szeretsz engem.

Szenvedésben bátorságra nincsen szükségem;

Szeretnem kell s így azt jól elviselhetem.

Hisz szenvedésben Hozzád hasonló leszek,

Országodban így élek örökre Veled.

Valójában oly öröm szenvednem ha kell,

Szerétéiből mintha már nem is venném fel.

Dicsőségnek tűnik fel mint nagy kitüntetés:

Hiszen Veled egyesit minden szenvedés.

Hagyj magamra egyedül itt fogságomban,

Fagyos, komor zárkámban elhagyatottan.

Ne hívj be senkit hozzám, hogy vigasztaljon:

Nyugalmamat semmiért oda nem adom.

Jézusom, csak Te légy itt mindig énvelem:

Sose voltál oly közel, mint most idebenn.

Maradj hát énnálam. Maradj, Kedvesem!

Akkor jó itt bármi is, csak Te légy velem. Hitter József

Titus Brandsma

A TE ARCOD

Magyary Csilla

az Ol'tariszervtsegf százada

>— gyik barátnőm mondja a múltkor, milyen jó lett volna más korban élni, mert a mai világnál szörnyűbbet el sem tud képzelni. Nem adtam igazat neki. Ha visszatekintünk a múltba, észrevesszük, hogy a történelem folyamán az emberek szinte örökös harcban ál- tak egymással; háborúknak, természeti csapásoknak, szörnyű járványoknak volt a régebbi, ma boldogabbnak látszó