A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
233 főként nemcsak az erkölcsök lazulására. Tulajdonképpen kétféle tendencia működik a korszellemben a társadalmi szerepek és feladatok megváltoztatása érdekében. Az egyik a nőké: a férfiakkal való egyenjogúság elérésére; a másik a nőkben és férfiakban is megvan s ezt talán autonómiára törekvésnek mondhatnánk, az önállóságra, belső szabadságra, emancipáltságra kihegyezett jelleggel. Annyi biztos, hogy az elkövetkező női nemzedékek nem fogják az önátadásban, szolgálatban, ’’csak háziasszony” szerepben látni életük értelmét. Ha viszont ez a helyzet, ennek következményei a társadalomban, a közösségekben, a családokban, magában a házasság intézményében is érezhetők lesznek sfel kell készülnünk rájuk. Ami az egyházi gyakorlatot illeti, tudnunk kell róla, hogy a lelkigondozás feladatai nem lehet reá érvényes végkövetkeztetéseket levonni a szociológia legmodernebb, tudományos értékű megállapít ásóiból anélkül, hogy előbb teológiai reflexiónak és pasztorális jellegű kiértékelésnek ne vessük alá őket. Minden arra mutat, hogy a felmerült problémák a nő azonossági krízisében gyökereznek. Ezen a krízisen az egyház lélekgondozó szolgálata úgy segíthet, ha feltárja a f&fi és a nő egyenlőségének a teremtés és megváltás teológiai antropológiájában rejlő értelmét. Csak ebből a kiindulópontból lelhető fel a Jézus Krisztus evangéliumi üzenetéből merített válasz a nő azonosságának és szerepének kérdésére. És csak így kerüljük el a kettős veszélyt, hogy vagy megmaradunk a nők férfiak alá értékelésénél, vagy megkülönböztetések és árnyalás nélkül, gépiesen átveszünk egy divatos elgondolást, amellyel aztán igazában nem tudunk mihez kezdeni. A pasztorációnak az a feladata, hogy komolyan vegye a nő változó társadalmi szerepének tüneteit és használja fel az adódó alkalmat arra, hogy a nőt is, a férfit is változó szerepkörüknek felismeréséhez segítse. Egy olyan típusú pasztorális magatartás, amely a nők idejétmúlt szerepének idealizálásához ragaszkodna, csak célt tévesztene és legfeljebb egyházellenes érzéseket keltene. De az új típust sem lehet egyetlen formulára idealizálni, mert a nő új szerepében nem egyféle változatban áll elénk, típusait a pluralitás jellemzi. Ahogy hiba lenne azt állítani, hogy a nőnek otthonában kell megtalálnia boldogságát és kiteljesülését, ugyanolyan hiba lenne agyonhallgatni azt a túlterhelést is, amit új szerepe, a családon kívüli hivatás és munka a családos modern asszonyra hárít. Talán nem is annyira új nő-pasztorációra van szükség, hanem inkább új családpasz- torációra, amely a családon belül a nőt és férfit is előkészíti új szerepkörükre s családok és