A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
211 sét még soha nem hallgattam. A daróc zubbonyok alatt kitárultak az emberi szívek. Az Ur Jézus ott járt közöttünk. Ment asztaltól asztalig, mindenkinek megsímogatta a fejét, erőt adott a szívekbe és azt mondta: én mindennap veletek vagyok... A szemek nedvesen csillogtak és az Ite missa est-te nagy, nagy béke költözött az előbb még végelkeseredett szívekbe. Mindannyian éreztük, hogy ma nagy ünnep van. A szentmise után mély gondolatokba merülve sétálgattam a tábor udvarán. Tudtam, hogy Augusztin atyát, három társával együtt, néhány nap múlva elviszik. De mi lesz azután?... Egy gondolat ötlött fel bennem. Milyen jó lenne, ha az Oltáriszentség nálunk maradhatna! Mennyi vígasztalás a nagyon is elkeseredett szívekbe... Azt is tudtam, hogy a németeknek van egyfajta kis, lencse nagyságú, ostyájuk, amely akár tíz é- vig is megtartja színét, azaz anyagában nem változik meg, ha nem éri nedvesség. Töprengtem, gondolkoztam. Elmentem az atya szállására. Nagyon kedvesen fogadott. - Atya, nekem egy szokatlan, sőt igen merész kérésem van önhöz. Ön elmegy, mi maradunk. Atya, hagyja nálunk a Szentséget, az Ur megdicső- ült testét! Rámnézett hosszan, mélyen. - Nagy felelősség, mormolta magában, aztán hangosan: de kinél? - Nálam, válaszoltam. - Tudja ön, mit kíván? — Tudom. Nézze, a- tya, ez egy büntetőtábor. Ki tudja, ki éli túl és ki nem. De ettől eltekintve, az itt összegyűjtött emberek szive, lelke a végsőkig letört, ha viszont tudják, hogy köztünk van az Ur... Ugye, ön megért?Megérti, hogy milyen reményt, megnyugvást jelent ez nekik, nekem, mindannyiunknak? Hosszú csend u- tán: De hova teszi, hol tartja? - Erről gondoskodom, feleltem. Készíttetek egy olyan szentségtartót, amilyenben önök viszik a haldoklókhoz a szentséget. Csak nagyobbat és a szívem fölött fogom tartani egy tokban. Gondolkozott. - De ki ön? - kérdezte. - 25 éve vagyok kongreganista és ha tehettem, naponta hallgattam szentmisét... Fel-alá járt a szobában, hosszú töprengés után elém állt: Készíttesse el azt a szentségtartót. A szabók készítettek egy kis táskát, begombolhatót. Egy kötélfonó lanta szálakból csinált zsinórt, ismét mások vadonatúj gatyaszárból korporálét készítettek. Mi csináltunk légmentesen lezárható kapszulát egy gépzsírozóból. Az orvosok kifőzték a sterilizálóban, sőt kibélelték sterü kartonnal és sterü gézzel. A szentmisén az atya szobájában mi- nistráltam. Ott volt a kis szentségtartó az asztalon, benn húsz-egynéhány parányi ostya és... és elhangzott fölötte a Hoc est enim corpus meum... Az atya bezárta a kis kapszulát és azzal akasztotta a nyakamba: őrizze úgy, mint a szeme fényét. Semmi áron ne adja át másnak. Ugye ismeri Tarzícius történetét? - Mondtam, igen. A ugusztin atyát másnap elvitték, de az Ur 1 Jézus megdicsőült teste nálunk maradt. Tudta ezt az egész tábor, a másvallásúak is, és... és valami más is történt. Amerre elmentem, meghajtották a fejüket az emberek, mosoly ült az elcsüggedt arcokra. Ott volt az Ur közöttünk! Megváltozott a tábor képe, é- reztük mindannyian, hogy van még remény. Valami csodálatos, megfoghatatlan béke szállta meg a szíveket. Ezt csak az tudja megérteni, aki átélte, vagy az, akit élete útján legalább egyszer megérintett az Ur. Káromkodást többet nem hallottam. Gúnyos mosoly még a másvallásúak arcán sem jelent meg. - Átterjedt ez még a tábort őrző oroszokra is. Goromba viselkedésük mintha megszelídült volna. Embereknek kezdtek nézni megint minket is, pedig ezek milicis- ták voltak. Azt a sok megható eseményt, ami történt, ebbe az írásba befoglalni nem lehet. - De egyet talán mégis... Egyik este kopogtatnak a szobánk ajtaján. Belép egy idős, egyszerű ember. Ráncokba szedett arcán látszik, hogy megviselte az élet. A fia volt a fogoly, de még az otthoni táborból megszökött. Az apját hozták ki helyette. - Kapitány úr, szólít meg, mondanivalóm volna. Jöjjön le velem az udvarra... Sokáig nem szólt, azután azt mondta: Mondják, hogy magánál van... - Igen, feleltem. Megint csend, csak a léptünk zaja hallik. - Biztosan Öaz? Mondom, igen. - Megcsókolhatnám legalább a tartóI
