A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
210 között vérebek, a tábor négy sarkán géppuska tornyok... Ködös őszi reggel volt... A mariupol-i transzport öröme helyett a legnagyobb kétségbeesés. Hiszen ez azt jelenti, hogy még jó néhány év... vagy... vagy talán soha... Ez volt mindannyiunk szívében. Betereltek... A folyosó beton padlóján hanyatt fekve, gondolat-szakadtan... azaz, hogy mégsem... Miért nem fekszem én is a Jacinovatka tábor melletti Akácosban a többi mellett? Az is eszembe jutott, hogy mikor már csak néhányan éltünk még a szobánkban, a halottak csajkáit is kitettük a deszka prices végébe, azokba is löttyintettek, azt is mi ettük meg. Csak akkor szóltunk, hogy vigyék el ezeket, amikor már nagyon büdö- södni kezdtek. - Ilyen gondolatok... A hazamenetel reményéből a bizonytalanság legsötétebb kétségbeesésébe zuhantam. Aztán elnyomott a kimerültség. A rra ébredek, hogy puskatussal oldalba l vágnak... Elosztottak szobánként. Volt, aki feküdt, volt, aki csak ült a deszka prices végén. Nagy, néma csend... Másnap hol egyikünket, hol másikunkat szólították. Aki elment, nagyon sokáig nem jött vissza és amikor visszakerült, jobb volt nem nézni az arcába... Egyszer a nevemet hallom, megyek én is az őr előtt... A táborközepén négyszögletes, külön épület, oda vittek az emeletre és egy ajtón belökött az őr. Zdravctvujte tovarisch... Sadites... - üd- vözlégy, bajtárs, üljél le - szól az asztala mögül egy rám mosolygó NKVD-és tiszt. - Hát te hogy kerülsz ide? - kérdezte. Pár pillanatig hallgattam, meglepett barátságos köszöntése, másrészt a kérdése. Ti hoztatok i- de, válaszoltam azután. Dehogy mink. Azok a marhák küldtek, mert a te személyi lapodon is van feljegyzés, de abban az áll, hogy te sztahanovista vagy, (Ez aféle kitüntetés az oroszoknál, amit valami kiváló munkáért lehet elnyerni.) Igen, az vagyok, feleltem, igazolványom is van erről. De olvashatod is a Noviydonbas, az Izvestija, stb. újságókban is ezen a címen: Egy sztahanovista hadifogoly. Hogy ez lettem... Sok ember, orosz és magyar fogoly, ennek a munkának köszönheti megmenekülését a szibériai számkivetés a- lól... Azután hosszan elmondatta velem, hogy s mint történt és... és nagyon kedves lett hozzám. - Te leszel a tábor belső parancsnoka, szabadon járhatsz ki-be a táborba- a politikai büntetőtáborba. - Küldd le a Propusk-ot (engedélyt) az őrházba, kértem.- Mindjárt küldöm. Azzal felállt, kezet nyújtott és azt mondta, bízzál bennem. Valami reménysugár öntötte el a szívemet. Csak délután mertem megpróbálni kimenni a táborból. Ahogy a kapuhoz érek, hallom, Stoy! (állj!) és rámszegezi fegyverét az őr. Hívd az őrparancsnokot, szóltam katonás, parancsoló hangon. Mondom a nevemet, mutatom az igazolványomat, nyílik a belső kapu, aztán a külső és én a táboron kívül, a szabadban vagyok... Mikor már nem látszott a tábor, felnéztem az Égre és felszakadt belőlem egy ima, Én Uram, én Istenem- talán nem is mondtam, de a szívem legmélyéről jött és ebben benne volt minden... Vissza a táborba: ugyanúgy nyíltak a kapuk, de az őrök fegyver helyett azzal fogadtak: Zdravctvujte tovarisch, üdvözlégy bajtárs. öttek aztán máshonnan is foglyok, kisebb- nagyobb csoportok úgy, hogy alig néhány nap alatt megtelt a tábor... Mindjárt az első este megtudtam, hogy ez egy SS-tábor volt. Lakóit máshová szállították, de négy német fogoly ott maradt, közöttük Augusz- tin atya is. Felkerestem. Elmondtam neki, már sok esztendeje nem hallgattunk szentmisét. Volna-e módjában szentmisét mondani nekünk? In nomine Patris... kezdődött a szentmise egy szalmazsákon, az volt az oltár. Megtudták a többiek is és másnap, reggeli közben, egyikünk körüljárta a faragatlan asztalokat egy csajkával. Mindenki beletett egy darabkát a reggeli kenyeréből. Odavittük Augusztin atya elé, aki közöttünk ült és halkan mondta a szentmisét. Aztán a kis kenyérdarabkákat kiosztottuk és általános néma feloldozás után mindenki magához vette a már szentséggé magasztosult kenyeret. Sokféle különös szentmisén vettem már részt, mégis úgy érzem, hogy ilyen ünnepélyes, igazán a szív mélyéig ható szentmi
