A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
1 Gergely BanghaBéla harcos katolicizmusát elemez- még jobban sarkít, amikor egyszerűen a jezsuita reakció harcosának nevezi végkövetkeztetésében. A szerző Bangha nagyságát, szervezőképességét, stb. elismeri. Szerinte Szekfű Gyula találóan jellemezte a jezsuitát, amikor ezeket írta: ”Az az egyéniség, aki a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt, a jezsuita Bangha Béla, eredményeit elsősorban vallásos tevékenységével érte el, a kereszttel a kezében hódította vissza az embereket, s amennyire lépései elvitték a poltika területére, itt sikert szintén csak a vallásos erők szereztek számára” (58. old.). Valóban találó Szekfű jellemzése. Meglepő, hogy Gergely később így utal vissza e jellemzésre: ’’Keresztény ország, társadalom, munkásmozgalom, kultúra, irodalom, sajtó és művészet: ezek csak eredmények. Alapjuk a vallásos élet és az ezzel összenőtt keresztény erkölcs. Bangha szerint a keresztény nemzeti irányzat világnézet és etika kérdése.” (Eddig rendben, de Gergely így folytatja:) ”A keresztény nemzeti társadalmi eszménynek nem szkeptikusnak, hanem agresszívnek kell lennie, hogy a fentieket megvalósítsa. íme, itt az igazolása Szekfű Gyula már idézett megállapításának, hogy Bangha a vallást politizálta, illetve a politikát a rítus szintjére degradálta” (60-61). Ha valaki figyelmesen olvassa Szekfű fenti találó jellemzését, észreveheti itt Gergely csúsztatását. Jellemző az is, hogy a szerző, amikor Bangha letagadhatatlanul haladó szociális nézeteit idézi, és megállapítja, hogy a keresztényszocializmus kapitalista-ellenes elveit magáévá tette (tegyük hozzá: az evangéliumi szellemet és XIII. Leó szociális nézeteit követve, mint Prohászka), akkor megtévesztő demagógiával vádolja. Hogy a XX. századi magyar jezsuitákat nem lehet összességükben szélső-jobboldalinak minősíteni, azt maga Gergely mutatja ki, amikor pl. Kerkai páterék KALOT-mozgalmát ismerteti: köztudott, és ezt Gergely is érzékelteti, hogy Kerkaiék szociális reform-mozgalmát (amelyben a földreform terve is szerepelt), milyen ellenséges szemmel nézte sok konzervatív úr és főpap (219). Végül még egy megjegyzés: paradoxként hat Gergely végkövetkeztetése a két háború közötti katolikus megújulási törekvések, mozgalmak csődjéről, hiszen - miután a haladó törekvéseket is bemutatta - maga közli, hogy e mozgalmakat, a katolikus iskolákat és a sajtót 1945 és 1950 között a kommunisták hatalmi úton számolták fel, jórészt azért, mert az egyházban en bloc a régi rendszer támaszát látták. Az epilógusban ezeket írja: ’’Egyik súlyos megrázkódtatás az egyház számára szerintünk - s a korabeli egyházi források szerint is — kétségkívül az egyház és intézményeinek anyagi válsága volt. A nagybirtok feloszlatásával, a vallás- és tanulmányi alap szinte kiapadhatatlan forrásainak eldugulásával 206 Bangha páter
