A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
201 azok rendelték volna el, hogy a nap pont az ö arcára süssön. Majd mikor látja, hogy senki se mutat semmi hajlandóságot magára vállalni a felelősséget, nagy dühösen lehúzza a függönyt. A nagy többség rá se hederit a napra. Vagy nem izgatja őket, vagy bíznak benne, hogy egy újabb kanyarnál a másik oldalra kerül a nap. A japán vonatok kígyó módra kanyarognak a sok hegy-völgy miatt. S csakugyan: néhány perc múlva már a túlsó oldalon ragyog a nap az égen. Azok is felhúzzák a függönyt, akik az imént leeresztették. Csak a mi dámánk ül sértődött büszkeséggel leeresztett függönye mögött, pedig majd megveszi a kíváncsiság. Ö is szeretné nézni az egyre változó tájakat, a tengert, a hegyeket, a folyókat. Ám hiúsága nem engedi, hogy kitárja a függönyt és gyönyörködjék a szép tájakban, Yninta többiek. Ha egyszer lecsukta, annak úgy kell maradnia! Ez itt a napos oldal és slussz!... Máskor meg egy jól felöltözött, télikabátos, sálas férfi száll fel a jó meleg kocsiba. Az utasok nagyrésze kabátját s miegymást levetve, kényelmesen nyújtózkodik a jól befűtött vonaton. A mi emberünk azonban csak ül, tétovázik: levesse-e a kabátját vagy ne? Végül is nem veti le. Kezd izzadni, rossz nézni De most már azért se tenné az akasztóra. Még mit gondolnának a többiek? Ö nem szokta levetni a kabátját a vonaton utazáskor. Ezt a benyomást tette ránk, mikor bejött, hát most ehhez tartja magát. Nehogy azt gondolná még valaki, hogy ő meggondolta magát — tévedett! — és most beismeri nyilvánosan, hogy nem helyesen cselekedett, mert eddig tűrte magán felöltőjét. Sértett önérzet, beteges büszkeség, makacs korlátoltság veszi el gyakran az ember józan ítéletét és tárgyilagos látását. Egyetlen benyomás (rendesen az első) fogja aztán befolyásolni, hosszú i- dőre megszabni, talán évekre, talán e- gész életre, az ítéletünket. Ha az első benyomás nincs ínyünkre, rögtön megvan a lesújtó ítéletünk, véleményünk az illetőről. Ha mega legelső benyomás valami oknál fogva kedvező, senki se képes meggyőzni az ilyent esetleges e- lőitéletének helytelen voltáról. Tegyük fel, hogy pl. az iskolában az egyik tanuló mindjárt az első alkalommal kedvező benyomást tesz a tanítóra. Talán kellő alap nélkül, csupán ösztönös reakciók eredménye az egész. Mire aztán a tanító úgy könyveli el ezt a növendékét, mint akinél minden rendben van. Mindent elnéz nála, azonnal ad neki mindenre engedélyt, eleve feltételezi róla, hogy jó feje van s csak véletlen, hogy nem jól felelt, stb. stb. Ha meg ellenkezőleg, valaki az első találkozáskor valami oknál fogva rossz benyomást tett a tanárra, annak aztán egész évre meg van pecsételve a sorsa. Lehet az ilyen diák szorgalmas, hűséges, jófejű, a tanító számára egyszer s mindenkorra el van intézve: a jót is rosszra fogja magyarázni. Még akkor se kívánatos az ilyen ember, ha hasonszőrűek között él. E- lőljárónak, feljebbvalónak semmi esetre se szabadna az ilyet megtenni. Jó néha lelkiismeretvizsgálatot tartanunk: hogy is állunk az előítélet dolgában? 45 J Ma világszerte probléma a levegő, a vizek (tenger, folyók, tavak) és a környzet szennyeződöttsége. Japánban I
