A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
199 Annyit, amennyit magának ér, amennyit környezetének és amennyit Annak, aki mindennek mértéke, Az Istennek. Ö tudja, mit vár tőlünk, mennyit, hogyan és végül is Ö mondja meg, hogy ez a hatvan-hetven-nyolcvan év mit ér azon a mérlegen, mely arra van, hogy lemérje egyéni sorsunk. Félsz? örülsz? Öröm volt élni? Félelem és öröm keveréke? Teher? Nyomorúság? Próba? Teljesség? Mosolyogva lépsz ki ebből a történelmi időből? Várod, hogy már csak Isten Ideje vegyen körül? Testvér, ember, felebarát arra születtünk, hogy megálljuk helyünket abban, ami ránkbízatott. Térképed A Diaszpórában élek. Térképed csak belső tereimben hordom, Magyarország. Idegen földön élek? Alig tudom már, hiszen élhet az ember idegenül a tőle idegenné vált hazában is. Az ég erre közös ég, - a föld meg a tenger, az erdő, fű, fa, virág, a szél, eső, levegő, borulat, napfény közös színtere annak, aki vándor. Vándor vagyok én többszörösen, de nem kitaszított, úgy élek csak idegenben, hogy ez a szép föld nekem nem teljes otthon, nem végleges ország. Csak időre élek benne, nem mint a nomád, de letelepedve, mint a városodott, civilizált ember. Mégis átmenőben, mint akinek a lába a hit, arcát a remény fénye deríti és messze-közel a Szeretet napfényének igézetében él. Az Isten az Otthon, aki felé vándorutam visz. Ö az a nap, akinek a fénye máris elér hozzánk, akik összeverődve és külön is keressük, követjük az Isteni Fény útját. így vagyok én vándor, aki letelepült lakója a földnek. Hol itt, hol ott lakom, de mert te neveltél, Térképed ott, ahol a szívem a legforróbb, ott őrzöm, Magyarország. Húsvét fényében Hajnalodik. Szürkéskék halvány ég leple mögött sűrű piros vér, a nap vére ragyog. Szemben a kelő napfény mélyvörös fénye fölött a fehér felhők zászlaja jelzi örömmel, hogy kel az élet. Villog a felhő-zászlók fénye: diadal, itt van a hajnal, a fény, a jelen, a jövő. Az éjszaka elmúlt, bús fekete fátyla leszakadt, az élet királya, az Isten fölkelt, nézd, ott lakik, ott, ahol a napfény kelt, ahol a fehér felhők fénye lobog! Húsvét napja vonul az égen, Húsvét tükrözi fényét földön-égen, emberi szívben, ahol feketén alszik a gyász, a Keresztjei. Nincs már ott, nincs odatemetve, fölkelt, kiszállt sírjából a Megfeszített! Keljetek, ébredjen a hit által a szív, induljon a láb, szálljon szárnyon az imádság: az éjszaka elmúlt, hajnal jött, fényes az ég, az Ég fényében fürdik a föld, a szerető Isten keze között moccan, lélegzik, indul egynapi útra az Időtlen Utón célja felé a felemelt emberi élet. Gyertek testvérek, keljünk föl az éjből, járjuk a fény útját Húsvét fényében, Jézussal, az isteni útitárssal a szerető, hazaváró Isten trónja felé. A Szent Idő tanúi Látogatásod a Szent Idő, amikor a Te életed, Isten, megérinti történelmünk folyását, - mikor az ember fölfigyel lelkére és szeme nemcsak formát, színt, fényt lát, de meglátja az Élet Fényét is, ahogy megcsillan, mint a napfény a tenger tükrén — történelmünk elfutó folyamán. Te alkottad ezt a földet, amelyen élünk nemzedékről nemzedékre, országhatárok, elválasztó tengerek és kontinensek között, mi emberek. Te érintetted meg a mindenséget, hogy megszülje égitestei között ezt a bolygót, mely a mi lakásunk. Ide küldesz élni minket és meghívsz, hogy életünket, ezt a Történelmi Időt egybeszőjjük az üdvösség Idejével, melyben Te I
