A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
109 telj es Evangéliumot, az egész Krisztust! Uram bocsáss! — néha még az ’’imahadjárat” is mintha ima-propaganda lenne, ami mögül nem egyszer a propagandisták belső nyugtalanságát, lelki békétlenségét, türelmetlenségét, lelki szegénységét érzi ki az ember. Mintha ez is csak ürügy, egy újabb kompenzációs alkalom lenne valamiért, amiben csalódtunk, amit nem tudtunk megvalósítani samit nem merünk se magunknak, se másoknak bevallani... ♦ 42 y Egy japán szerzetespap mondta egyszer félig komolyan, félig tréfásan magáról: Nekem az az érzésem, mintha a fejemtől felfelé igazi, tökéletes keresztény lennék, lefelé azonban már csak ember, csak japán. Azt akarta ezzel mondani, hogy eszével érti, igenli, helyesli a keresztény tanítást, szive, ösztöne azonban a csak-ember, a csak- japán értékskálájával méri a hit nagy i- gazságait. Sokaknak hite nem haladja meg a racionális síkot. Az ilyenek kiélik magukat a teológiai problémák, az apologetika boncolgatásában, az érvek, bizonyítások, okos magyarázatok, a meggyőzni akarás világában. Ismét mások boldogok, ha érzik, amit hisznek: ha van élményük, ha meghatódnak, ha szivük megindul valamin. Fejüket, eszüket nem merik, de nem is akarják használni. Félnek, hogy ez csak megzavarná hitüket. Kétkedés, fölösleges problémák kútforrását látják benne. Olyanok is szép számmal akadnak, akiknek vallásossága a testre szorítkozik: a megszokás, a gépiesség, a hagyomány, emberi szempontok szerint igazodik. Csak a testük megy misére, csak a testük tartja az ünnepeket (evés-ivás, karácsonyfa, ajándékok), a karácsonyt, húsvétot, halottak napját. Kevés az city an keresztény (beleértve a papokat és szerzeteseket is), akik eszükkel is, szívükkel is, testükkel is egyformán tudnak hinni, szeretni. A legtöbb lelki probléma fő oka a bennünk lévő meg- hasonlás, megosztottság, ellenkezés a fej, a szív és a test között. Hiába hisz a fej, ha nem tart lépést vele a szív, vagy ha a test a külső megszokás rabja. És mit ér a test készsége, a parancsok külső megtartása, ha a szívás ész nem éreznek vele együtt?... ♦ 43 ■/ Van Japánban egy gyümölcsfajta, kaki-nak hívják. Ősszel érik és fájáról lehullanak a levelek: kopaszon, száraz testtel gubbaszt az őszi ég alatt. A rizstáblák szomorú, szikkadt iszapjában i- tyenkor csak az ottfelejtett rizstövek dideregnek a télbe forduló tájon. Annál szembeötlőbb a kaki-no-ki (ez a teljes neve): kiszáradt fának gondolná az ember, ha nem piroslanának gyümölcsei a kopár ágakon. Valami fenséges látvány az ilyen fa az őszi tájban. Szakasztott olyan ez a kép, mint egy jól sikerült élet: bár a test sorvadó- ban van már, lehullott róla a fiatalság friss színpompája, elhagyta duzzadó e- reje, száz meg száz nyavalya kerülgeti a száradó tagokat: de az elme ép, a szív tiszta, a lelkiismeret nyugodt. A harcot megharcoltuk, az Ur útját végigjártuk, a várt gyümölcsöt megtermettük. Ami csak ideiglenes volt rajtunk, egymásután lehullott. De megmaradt a lényeg. Ilyenkor látjuk először teljes valóságában, egész szépségében az életünket. S kell-e ennél több?... i
