A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
102 jelenem mind a tiéd volt. Tőled függ, hogy mint lesz a jövó'm. A tüdó'm is, míg szívja levegó'det, létem a kegyedbe ajánlja. Ahogy Te milliónyi létet szívsz vissza magadhoz s lélegzel ugyanannyit a világba élni, kicsi énem lélegzése keresi Örök Lélegzésed ütemét és boldog jelenléted tudatában. Vérereim testemben (oly pici bolygó!) mint ahogy a földön források, patakok, folyamok folynak a tenger kékhullámú mélye felé, úgy bennem az apró, a nagyobb vérerek sietnek vinni az élet új erejét. A szívem igy biztos ütemmel vallja a csöpp pici bolygó létét Teeló'tted. Bíztasd életemet! Oly jó élni eló'tted a földön (a Te földed), bármerre visz is a sorsom, bölcs gondviselésed térképe vezet. Te mondod ki, mikor elég ez a vándorlás, Te helyezed sorsom sora végére a pontot. Te, az Alfa, (a Kezdet) mutatod meg az Ómegát (a Véget). Te mutatod meg majd, hogy a véget (Téged) hogy követi a Kezdet (Temagad) örökre. A Golgotán Tíz évig ültem a lábad eló'tt föld legbölcsebb örege, Konfúcius! A család őre, Birodalom védőszelleme, békült emberi lélek! Tőled tudom, hogy jó hallgatni zenét: egyensúlyba hoz az a vüággal és hogy jó nézni a vízre: tiszta szemet kap tőle az ember. Jártam veletek, nevető Taóisták, Dél-Kína hegyei közt: a kis ösvényt vettük útiránynak és örültünk, Nagy Természet, hogy oly törpék vagyunk mi Teeló'tted. Szerettem én és jártam az irányt, melyet Róma írt rá a földi utakra: Róma, a régi, Parisium, Londonium, Aquincum és a többi mutatták, hogy a római rend meg a jog beleivódott abba, amit Nyugati Műveltségnek vallunk. A görög bölcsek, a görög ég (Az Olimpusz) a görög föld (Achilles útja), a görög és a latin költők kísérve nevelték életemet, de végül Jeruzsálem (ó Jeruzsálem, mely megölöd Prófétáid!) bástyája mögött a Golgota dombja odakötötte életemet hozzád Isten-Fia, Krisztus, aki a Földet véreddel öntözted termőfölddé s tetted úgy a hazámmá, hogy veled élve-halva magyarul és kínaiul és itt Amerikában (és bárhova vezetne még el a sorsom) a Te keresztfád győztes áldozatától nincs föld és ég, kultúra, bűn és bölcs, ami elvonna. Itt vagyok, idevontál győztes Keresztfádhoz kötözötten élek és halok örökre. Élünk, mert Te élsz Néztelek én a nomád szemén át, aki lát téged a villám cikkázó fényeiben, hallja hatalmad hangját az égdörgésben, kitárult erőd vonalát érzi a folyókon, fenséged székét csodálja a hegyek ormán és a nagy erdők susogó mélyén kisejti a hangod... Néztelek én a települt nép házai közt, ahol a szántóföldek futnak mért vonalakban, búza terem, - a rend, a szabály, az emberi erkölcs, a természeti törvény szemszögei mutattak téged nekem úgy, mint a falvak népeinek... Néztelek én az ipari munkás szemeivel, házat, autót, repülőt építők szemein át is: ott voltál, ahogy a búzakalász fejlődő sarján, ott voltál az emberi akarat által formált gépek lelketlen élete tükrén is, most is, amikor már minden alakított, mesterkélt ebben a túlzott emberi rendben, ahol alakít és átalakít mindent orvosság, gyárak, műanyagok: ott állsz most is, nemcsak odafönt, messze, de itt állsz miközöttünk, hívsz, bíztatsz, korholsz, büntetsz, ahogy bíztattad, korholtad, büntetted a nomádot, a földművest, az ipari munkást. Most is Te vagy az Isten! S mi resten, hadakozva, tagadva, könyörögve tudjuk: nem vagyunk elegek magunknak! Nélküled nincs bennünk és rejtve, kiáltva, tagadva, könyörögve kérünk: légy mivelünk, élj növelünk, hisz, ha füstön és gőzön is át, de sejtjük az Arcod! Élünk, mert Te élsz! Élünk, mert élni minket ideküldtél! Természet Szobáink fogságából Hozzád menekülünk, szabad Természet! Városaink égigérő házai közül hozzád futunk, Térség! Műfényeink örömtelen társaságából fű, fa, domb,
