A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
-83inkra. Az általuk megrajzolt világkép megragadja érdeklődésünket, főként a benne megnyilvánuló nagy közösségi érzés miatt. Ez teszi lehetővé, hogy az emberek sorstársi közösségben egymásra találjanak és közösen, vállvetve vigyék az emberi élet terhét. A mai keresztény irodalom gyakran olyan sötét színekkel ábrázolja az emberi sors rideg valóságát, hogy szinte már alig találhatunk kellő alapot a keresztény reménységre és lehetőséget a szabadulásra, a megváltásra. Mindent összevéve azonban keresztény íróink hitvallása a legtöbb esetben egészen más érzelmeket támaszt bennünk. A hitetlenek vádjával a Krisztus személyébe vetett élő hitüket állították szembe. Rámutattak arra, hogy a keresztény hit nincs az emberi méltóság ellen, és hogy a keresztény igazság az emberi szív legmélyebb vágyait is kielégíti. Egyben azt is határozottan kihangsúlyozzák, hogy a szabadulás, a megváltás csakis akkor valósulhat meg, ha az ember feltárja szívét az isteni szeretet előtt, elfogadja a Krisztustól kapott kegyelmet, és közreműködik az isteni erővel, mely őt Isten gyermekeinek a méltóságára emeli fel. Ezzel ellentétben a hitetlen irodalom, mivel tagadja az isteni erő életmozgató jelenlétét, nem tudja megszüntetni a sötét aggódást és az általa hirdetett tanok az emberi személy teljes megsemmisüléséhez vezetnek. (vége) új szempontok az őskeresztény közösségek megértéséhez: Missziók nélkül... Három ismert francia domonkos, Jacquemont, Jossua és Quel- quejeu atyák új könyve (Le temps de la patience, Éditions du Cerf, 160 lapon) a keresztény tanúságtétellel foglalkozik. Ötödik fejezete az őskeresztény hívő közösségek életéről szól és az ókorra vonatkozó szakkutatáspk új megállapításait is tekintetbe véve új színben tünteti fel az ókori kereszténységet. N em lehet tagadni, hogy az első három évszázadban a kereszténység erőteljesen terjedt. A Nagy Konstantin türelmi rendeletét megelőző évtizedekben a római birodalom lakosságának tíz százaléka már keresztény volt. A hitnek erre a terjedésére vonatkozóan két ismert korabeli tanúnk is van. Az egyik pogány és Bithynia (a Feketetenger déli partjain) kormányzója, az ifjabb Pliniusz. Azt írja Traján császárhoz, 112 körül címzett levelében, hogy tartományában sok a keresztény a legkülönfélébb életkorban, valamennyi társadalmi osztályból és mindkét nemből. Külön megjegyzi, hogy nemcsak a nagy
