A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-02-01 / 2. szám

-79­laltak munkát. Letelepedésük után azzal kezdték, hogy "észrevétet- ték" magukat: részt vettek a lakónegyed különféle egyesületeinek, ér­dek-szerveinek gyűlésein. Igyekeztek arra rávenni őket, hogy egysége­sítsék célkitűzéseiket — különben a városi hatóságok egymás ellen ját­szották ki a különféle csoportosulásokat. Miután így a negyed bizal­mába férkőztek, kezdődött sajátos lelkipásztori munkájuk. Ez első­sorban magánbeszélgetésekből állt, amelyben a mindennapi élet prob­lémái mellé kezdtek felsorakozni az általános emberi és vallásos kér­dések is. A gyermekkorban szerzett hiányos ismeretet kellett kie­gészíteniük, új nézőpontba állítaniuk, miután ezek a felnőtt kor kér­déseire nem adnak kielégítő válaszokat s egy állásvesztés, betegség vagy haláleset rendszerint felborítja azt a gyönge kis belső egyensúlyt. jellegzetes Liverpool-i kép: tüntető munkanélküliek amelyet a gyermekkori vallásos emlékek még megtartottak a felnőtt­ben. — Erre a személyes emberi kapcsolatra, a nézeteknek ilyen beha­tó tisztázására a meglévő plébániai keretek nem alkalmasak. Ezeknek a szegény embereknek a vallási problémáit nem lehet a szószékekről megoldani. — A passzionista atyák munkájának eddigi eredményeit lassan az egyházi hatóságok is kezdik értékelni. Liverpool harminc plébániájából ugyan eddig mindössze kettőn létesítettek olyan beosz­tást, amely az atyákéhoz hasonló feladatot ad betöltőik számára. A plébániai kereteken túlmenően viszont a papképzésre is hatással van­nak már az atyák tapasztalatai. Az új érsek, Msgr. Worlock, felfogása is az, hogy a liverpooli egyházmegye nem elégedhet meg többé azzal, hogy kispapjait csupán a régi plébánia keretek betöltésére nevelje.

Next

/
Thumbnails
Contents