A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-02-01 / 2. szám

-75köszönni a jóságos Umak ott az égben, hogy ilyen szép, nyugodt ö- regkért adott megérni.

— Hát ez, Pék uram, ténylegesen az Ur nagy adománya, amivel hűséges szolgáit szokta megjutalmazni - hagyta helyben a papja.

— No, mivel a papom mongya, annak akkurátusán úgy is kell

lenni.

— De nem unja el magát egész napon át az üldögélésben?

— Én-e? — önérzeteskedett az öreg — Nem én. Mer tuggya, most pótolom be, amit fiatalon elmúlaszték.

— No és miben áll ez az után-pótlás, ha nem restelné elmondani a papjának? — tréfálkozott vele.

— Hát elsőben is, most fedezem fel a természet sok szépségit, meg azt a sok jót, amit a Teremtő beletett. Mer hát mikor fiatal az emberfia, úgy értem: legény, akkor huncutságokon, mulatságon meg jányokon jár az esze, oszt nem ér rá észrevenni a világot. Mikor meg megházasodik az ember: az asszony, a család, a főd, a politika meg a kocsma nem ád időt rá. Mikor javakorbeli lesz az ember, akkor meg az ’’előrehaladás” birizgálja, hogy pártelnök, meg bíró vagy tanácstag legyen, egyszóval: hogy valakinek számítsák a faluban. így osztán elmegy az élet, oszt az ember nem törődik a természettel, meg ami benne van.

— Hát ez bizony igen érdekes beszámoló — mondja a pap. — De ha meg nem sértem, így öreg fejjel mit lát a Bükkhegy oldaláról?

— Hátha annyira kíváncsi, én azt is megmondom. Ezer meg e- zer csudát. Teszem azt, ott van az a gólyafészek a szomszédék csonka diófáján.

A pap szeme az öreg karja irányába szökött, mellyel arra a bizonyos gólyafészekre mutatott s látta is a gólya fejét, ahogy a fészkében ült.

— Az úgy vótt, hogy a szomszéd diófája kezdett kiszáradni. Hát levágta a tetejit oszt a két kisfiának felszerelt egy ócska szekérkereket, meg egy olyan láptófélét a fa oldalára. Oszt a gyerkőcök felmásztak, ott üldögéltek meg játszadoztak. De azóta mán legények lettek. Egy napon oszt — van annak mán tíz esztendeje — rárepült a kerékre egy gólya, nagyot kelepek oszt odajött a párja. Oszt megkezdődött a fészeképítés. Azóta minden évben visszagyünnek - tán mán az unokák vagy a dédunokák. No, mondom magának, plébános úr, én szüntelen figyelem űket és az egész gólyaélet ott folyik le a szemem előtt, ahogy udvarolnak egymásnak, ahogy ülnek a fészken, oszt amelyik nem ül, vagy eteti azt, amelyik ül, vagy felváltja, míg az is el