A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

-7úgy szeretsz, hogy fölszabadítasz, úgy emelsz, hogy a magunk szűk kis világából határtalan horizontok felé léphetünk, szűk kis magunkból Végtelenséged személyiségébe nézhetünk. Köszönöm a barátságodat, mérhetetlen Isten, mert szabadon élhetek szeretetedben.

Köszönöm erős Szeretetedet, az alakít szabaddá.

az élet súlypontja

Qmberi erőlködésünk sorozata nemzedékről nemzedékre ott torpan meg, hogy kiáll az öntelt, magára mutat és önmagára épít. összedőlt világok romjai! Ezek között jártál és jársz ma is Jézus, Megváltó,

Mester, aki életed súlypontját nem magadba, hanem Isten-Atyádba helyezted.

Azért jöttél, hogy válladra vedd a világ bűneit, az örök-ember örökös önzését és ennek a keresztnek a súlya alatt áldozd föl magad a szabadulásért, a szabadságért, a föltámadásért, mely Atyádtól jön, aki a lét központja. - ’’Aki utánam akar jönni, - mondtad - tagadja meg magát (önzését), vegye föl keresztjét mindennap (szeresd Uradat Itenedet, szeresd felebarátodat) és úgy kövessen engem.” — Fölajánlom magam igazságodnak. Teszem ezt azért, mert ember vagyok, tehát önző, szűk világomba zárt élet, aki önző-magán keresztül néz, lát, ítél, gyűlöl és szeret. Fölajánlom magam Igazságodnak: a szeretet főparancsának, a Te Személyednek, aki megvalósítottad életeddel tanításodat: magadat elfelejtve Isten-Atyád akaratát kerested, Öt szeretted és benne minket, embereket, akiket szeretni, szolgálni, gyógyítani, nevelni, megmenteni jöttél önző önmaguktól. Fölajánlom magam Szereteted Parancsának, az Isteni Igazságnak.