A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
-74mint az öregapjuk, de mégsem az öregapjuk, mert annak lefelé görbülő ősz bajusza volt, amit az alsó szélén lenszínűre festett a pipa füstje. De az öreget bosszantotta, hogy szüntelenül törülgetni kell, mert a két sarkán a szájába kanyarodott. Akár ivott, akár evett, akár a nátha csiklandozta az orrát, szüntelenül törülgetni kellett, hát bosszút állt rajta és egyszerűen levágta és leborotválta. No iszen volt is nagy nevetés, amikor tévmentesen kiderült, hogy tényleg az öregapjukkal beszélnek. De rögtön észrevették a vágásokat is felső ajkán. De az öreg azzal védekezett, hogy már nagyon reszketősek az ujjai. No annak meg a falu koca-borbélya örült meg, mert egy állandó ’’kuncsaftot” kapott. Maga a lőcsfalvi pap is nagyot nézett, amikor rákövetkező vasárnap az öreg rábökte süvegét egy Dícsértessékkel. — No, hallja, Pék uram — tréfálta a papja — azt hittem először, hogy a fiát látom, mert az jár borotvált képpel a faluban, míg annak a fia, a bíró, meg bajuszt visel. Dehát micsoda bíró lenne bajusz meg pocak nélkül? — Háj szén mond valamit a főúr. De higgye el, azóta a pipa is jobban esik, de azért a csutora végivel még most is meg-megbököm a bajszom hejit, annyira megszoktam ezt a mozdulatot. Hogy ilyen tréfásan eldiskuráltak, annak oka abban rejlik, hogy mindig is igen jó beszélő viszonyban voltak egymással. Pék u- ram, mint aféle ’’nyugdíjas” — ahogy magát nevezte - elúnta magát a ház körül és elsétálgatott a Bükkhegy oldalra, ahol a hajlékuk volt. A hajlék elé egy kényelmes lócát eszkábáltatott magának bíró unokájával, támlája is volt, ami jól esett az öreg hátnak. Aztán azon üldögélt jó időben és szemlélődött. Délben valakit felmenesztettek az ebéddel. Kis itókát is küldtek mellé. Utána szundított egyet az árnyékban, aztán megint csak elpipázgatott, elnézegetett, elgondolkozott. Néha el- elbóbiskolt, mint aféle öregek. Az arramenők ráköszöntöttek, akkor riadt fel és tovább nézegetett és járatta az esze kerekét. M ikor aztán a pap is arra vette útját s meglátta az öreget, mellételepedett a lócára és jól ’’elbeszélgettek” - ahogy az öreg eldicsekedett vele. Egy ilyen beszélgetés alkalmával tudta meg a papja, hogy ez az üldögélő szemlélődés bizony egy becsületben megöregedett embernek az ’’agymunkája”, melyből — ha íróember lett volna — akár egy érdekes könyv is születhetett volna.- Tudja, plébános úr - simított végig az öreg bajuszán, amíg volt neki (későbbet csak a bajusza helyén) — sose tudom eléggé meg
