A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
-67hetjük ki, mert akkor aztán igazán elveszítjük az igényjogosultságot. — Sándor, — tétovázott Martosné hangja — úgy emlékszem, magának van egy gazdag rokona Pesten. A Lidi, aki a saját villájában lakik. Talán befogadna minket. Sándor a Udi név hallatára úgy felbőszült, mintha el akarná nyelni Udit a villájával együtt. — Mit képzel? Hogy a Udihez megyek koldulni? Hát már elfelejtette, hogy ők hogy viselkedtek velünk szemben? Régen volt az az örökösödési per, de én még nem felejtettem el. Ők egy ravasz ügyvédet fogadtak és kisemmiztek minket, pedig nekünk is jogunk lett volna az örökség egy részéhez. Most ők a gazdag rokonok. És én alamizsnát és vendéglátást kérjek attól, aki kifosztott minket? Megint kínzó, hosszú csend. — Sándor, — könyörgött gondterhesen Martosné - kérem, ne haragudjon. Emlékszik a Tímár Miksára? Nekem mostohabátyám. Mindig nagyon jó volt hozzám. A felesége, a Gabi, osztálytársam és jó barátnőm volt. Itt laknak Pesten. Talán odamehetnék a lányokkal. — Tímárék jó emberek — enyhült Sándor. — Apuka, - örvendezett Ágnes - emlékszem Tünárékra. Mikor kicsi voltam, a Zugligetben együtt nyaraltunk és én a Tímár Sárikával bújócskát játszottam. Menjünk a Tímárékhoz! — Ne kotyogj bele mindig a szülők vitájába - intette le Sándor. - Magyarország összeomlott. Az emberek tönkrementek. Nem ismerjük a Tímárék a- nyagi helyzetét. Ha anyátokat befogadnák, nagy áldás lenne részünkre, de hárman nem mehettek a nyakukra. Más a néhány napi vendéglátás és más az, ha a vendég túl hosszú időre ottragad... Adél, kérem, próbáljon telefonálni a Tímárék- nak. Ha meghívják, fogadja el. Boldog lennék, ha odakerülne, mert tudom, náluk jól érezné magát. — Apuka! — kiáltott fel egyszercsak Idus, — úgy emlékszem, nekem volt egy keresztmamám Pesten. Mindig küldött csokoládét karácsonyra. Aztán kitört a háború. Azóta nem küldött csokoládét és én se kívántam neki kellemes ünnepeket. Nem is tudom a címét. — Jé, a Margócsyné! De jó ötlet, Iduskám — örvendezett Martosné. — Ha az itt volna Pesten, örömmel rábíználak téged. Sándor, kérem, meg kellene nézni a telefonkönyvben, nincs-e benn a cím? — Menjünk a vasúti vendéglőbe, onnan telefonálhatunk. Adél, Iduskám, jöjjetek velem. A Tímárékkal, a Margócsynéval ti fogtok beszélni a telefonban. Én nem koldulok senkitől. # 4 gnes egyedül maradt a vagonban. Elszomorodott: szétszakad a család. Én hova kerülök? A családtagok ragyogó arccal tértek vissza. Idus már messziről lelkendezve újságolta:
