A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-02-01 / 2. szám

-68— Képzeld, a keresztmamám nagyon örül nekem. Szegénynek meghalt az egyetlen fia a háborúban. A szép egy ágyas szobája üresen áll és retteg, hogy a lakáshivatal majd beutal oda egy kellemetlen embert. Azt mondta, hogy engem az isteni Gondviselés küld hozzá és menjek már holnap oda. Varmi is meg fog tanítani, mert ő varrónő. Hát nem remek? Anyához meg a Tímárát voltak nagyon kedvesek a telefonban. Őt is már holnapra várják.

Ágnes örült, hogy a családtagok jól elhelyezkedhetnek, de búsította a válás gondolata. Hiányozni fog neki Idus, a jó pajtás, akivel vidáman lehetett csevegni és kuncogni. Ha anya is elmegy, hiányozni fog egy meleg szempár és a némán sugárzó, simogató jóság.

— Ide figyelj, Ágnes - szólt Martos komolyan. - Azon töröm a fejem, hogy te esetleg a sógornőmnél, a Teklánál helyezkedhetnél el. Nem telefonáltam neki, mert nem tudom, milyen anyagi körülmények között él és ezt telefonon keresztül nem bírtam volna megítélni. Azt tudom, hogy szegény Antal bátyámtól kevés nyugdíj maradt rá. Most a pénz is elértéktelenedett. Holnap, ha anyádat és Idust bekísérem Pestre, személyesen felnézek Teklához. Lehet az is, hogy nyomorog. Akkor tárgytalan a tervem.

— Sándor, - nyugtalankodott Martosné - félek, hogy Ágnes nem jól é- rezné magát Teklánál. Ott nincsenek gyerekek, csak egy nagyfiú, a Gyuri. Az lehet már vagy 28 éves. Fölösleges, betolakodó kis tacskót láthatna Ágnesben. Jobb lenne, ha Ágnes a Lidinél helyezkedhetne el. Ott van két, tíz éves kislány. Ikrek. Ágnes szereti a gyerekeket, foglalkozhatna velük, franciára taníthatná ő- ket. Ennek ellenében kapna ellátást Liditől. Nem is lenne alamizsna.

— Kérem, ne emlegesse többet a Lidit! - hangoskodott Martos.

Ágnes meg megsértődött a tacskó szón és előre haragudott a fiúra, aki

őt tacskónak nézné.

M

ásnap, amikor a pályaudvaron Ágnes elbúcsúzott az anyjától és Idustól, könnyek lepték el a szempilláit.

— Mit pityeregsz? — dorgálta az apja. — Nem Amerikába utazunk. — De neki is elszorult a szíve, amikor bizonytalan jövőjű kislányára nézett.

— Ágikám, — szólt hozzá szánakozó szeretettel — ma, hogy egyedül leszel itt Rákospalotán, a vasúti vendéglőbe menj ebédelni és egyél valami finomat. Sovány pénztárcájából pénzt halászott elő és belenyomta Ágnes kezébe. Miután már elrobogott a családtagokkal a Pestre száguldó vonat, Ágnes megszámolta a pénzt és így okoskodott: Jó ebéd telne ki belőle. De elteszem a felét telefonra. így felhívhatom néha Anyát Timáréknál és Idust Margócsynénál. ■Legalább a hangjukat hallhassam.

Délben beült a vendéglőbe. Áttanulmányozta az étlapot.- Uborkasalátát kérek - mondta a pincérnek.

— Igenis. Mi tetszik hozzá? Eszterházy rostélyos? Borjúszelet?

— Semmi. Csak a salátát kérem.