A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-12-01 / 12. szám

-546anyjától elbúcsúzzon.

A lassú vonat kiterítette előtte falujának képét. Megnézte jól mégegyszer azt az erdőt, ahol pajtásaival íjjnak való somfabotot vágott, a Lukashegyet, melyet fáklyával "fedeztek fel" bátor és dicsőséges gyereknapokban; a kiöntések nádasát, ahol nyílvesszőt vágtak és apjával vadkacsára vadászott: a töltés méllett a vizet nézte, ahol korcsolyázni szokott partnerével, aztán a kis iskolát és templomot, a kis házakat körötte, ahol annyi pajtása élt. - Újváros felé tekintett, ahol diákcsatákat vívtak; látta a malom árkát, ahol halásztak és a kanyargó, hosszú, poros utcákat, a- hol mezítláb karikáztak.

Kocsi vitte el az állomásról és útközben arcokat ismert fel; a falakon plakátok hirdették, hogy nemsokára lejön ő és a missziós prokurátor, hogy előadást tartsanak Kínáról.

Édesanyja átölelte, hosszan és szorosan vonta magához: nézte arcát, haját, szemét tapadó, bánatos tekintettel, de nem mondta, hogy utoljára látja fiát. Három napot töltött otthon; meglátogatta apját a temetőben; Pityu barátjával elment a Balatonhoz, hogy elbúcsúzzon attól a víztől, ahol diákkora legszebb napjait töltötte.

Siófokról Füredre akart menni, hiszen a Balaton Fürednél kezdődött számára: mégegyszer végigsétált volna a Park platánjai között; megnézte volna a klubokat és ivott volna a szénsavas kút vizéből. A hajót azonban lekéstek, Füredre nem mehetett át.

Nővére kedveden volt: "Ha te elmentél, kihez fordulok életem nehéz bajaival?” — mondta. De Rezső tudta, hogy úgysem segíthet sokban. Egy feleség és anya problémáira választ ugyan adhat idegen, szeretetével segíthet a testvér, de végeredményben csak ők maguk oldhatják meg problémáikat.

A víz friss volt és síma. Rezső belemerült és úszott hosszasan, elfeledkezve mindenről abban a vízben, mely u- tóljára ölelte magába és utóljára hallotta szíve verését, utóljára érezte kaijának erőteljes csapásait.

A parton sógora egy ismerősét mutatta be: fiatal festőt, aki miután megtudta, milyen útra készül, rosszalóan vonta össze szemöldökét:

— Voltál már külföldön?

— Nem.

— Barátom, én három hónapig éltem Franciaországban és azt hittem, megkeveredek ahonvágytól. Hogy visz- sza sem jössz? Hogy képzeled ezt?

Rezső nevetett és nem magyarázta, hogy ez egészen más természetű út.

35.

Ű

falu templomának harangjai akár esküvőt hirdettek volna... A vasárnapi litánia előtt nagy népsereg gyülekezett Rezsőék háza körül; a rokonok és közelebbi ismerősök bent várakoztak. Rezső együtt látta mindazokat, akikhez vérségi kapocs fűzte. Minél távolabbi rokonok és ismerősök beszé- tek, annál jobban aggódtak — olyan is volt, aki le akarta beszélni útjáról.

Csak Édesanyja, akinek legőszintébben és legmélyebben fájt a búcsúzás, nem szólt semmit. Átkarolta fiát, megcsókolta és sóhajszerű hangon, melyben egy elfojtott zokogás fájdalma szakadt föl, így búcsúzott:

— Vezéreljen az Isten.

Rezső felállt és intett: induljunk. És rajongó csodálattal Édesanyja iránt,