A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-12-01 / 12. szám
-539mek arcán (vő. 2. Kor. 4,6). Epifánia (Háromkirályok), Jézus keresztsége. Szín- változása és mindenekelőtt a Föltámadás csillantatja fel előttünk a legkézzelfoghatóbban az istenség titokzatos jelenvalóságát. Nem is csoda, hisz Istendicsőségének kisugárzása s lényegének képmása ő. (Zsid. 1,3) Ámde míg az isteni humanitás elválaszthatatlanul hozzátartozik Jézus földi életéhez, addig a Benne időnként fel-felragyogó istenség fényessége csak a parúziában, második eljövetelekor lesz igazán teljessé. Addig a hit szeme látja csupán az istenség jelenvalóságát az Ember-Krisztusban. A beteljesedéskor mindenki számára bizonyossággá lesz a kimondhatatlan misztérium... A hívő ember életében is fel kell tudnunk lelni a megtestesülés ezen két jellemvonását. Egész életünk az isteni közelség, az isteni humanitás boldog titkát kell sugározza környezetünkbe, hogy látva bennünket, magasztalhassák a meny- nyei Atyát (Mt. 5,16). S ugyanakkor a mi életünkben is, már most, itt ezen a földön, fel kell ragyogjon néha-néha valami isteni, természetfölötti, a bennünk lakó Szendétekből, a Szentháromság Egyisten kimondhatatlan titkából. Furcsa is lenne az olyan keresztény élet, amelyből egy egész életen át hiányozna az isteni, a természetfölötti elem. A szenteken megfigyelhetjük mind az isteni humanitás, mind az emberben lakozó isteni dicsőség kettős jelenségét. De míg az első állandó vonás kell legyen, a másodikat nem szabad erőszakosan létrehozni, mutogatni. Magától, természetesen kell rajtunk meglátszania. Ez a második lényeges jegy ugyanis egyelőre még csak mint ígéret, előíz, időnként fel-felcsillanó reménysugár van adva a hűséges szolgálat és a kegyelem pillanataiban... Hasonló a mennyek országa az elásott kincshez... (Mt. 13,44-45) gy jó ideig nagy népszerűségnek örvendett volt egy belga apáca története. E- lőbb Afrikában ápolónővérként kezdte, majd rájött hirtelen, mennyire értelmetlen ez az élet. Tulajdonképpen hivatása sincs. Nem is lehet, hiszen a szerzetesi élet, főleg az engedelmesség ellen, legmélyebb énünk tiltakozik. A könyvnek nagy sikere volt. Meg is filmesítették. Itt, Japánban, fut a film időnként még most is. Az egyik itteni újságíró le is vonta magának és az olvasók számára az üdvös következtetést: íme, ez is egy újabb bizonyítéka annak, mennyire természetellenes a szerzetesi élet. Csak beteges képzeletű, szellemi-lelki egyensúlyukat vesztett, tönkrement egyének, az életben felsült személyek választhatják az ilyen életformát. Az egyháztörténelem, a szerzetesség története viszont túlnyomó többségben hoz példákat arra, hogy ennek az életformának követőin beigazolódik az Ur szava: kincset talált emberek ők! Nem bukott egzisztenciák, akik mindenüket vesztve a kolostorban keresnek végső megnyugvást és menedéket, hogy ott szedjék össze úgy-ahogy, elveszett vagy eltékozolt életük nyomorúságos romjait. Kincskeresők ők, akik készek mindenüket elajándékozni, odaadni, eldobni, csakhogy megszerezhessék maguknak azt a felette értékes drágagyöngyöt, amiért egy élet se sok. Ez az igazgyöngy pedig az örök élet, a béke. Isten maga!
