A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-12-01 / 12. szám

- 538­hát: meg ne üssed, ne közeb'tsd meg túl­ságosan, tartsd be a távolságot. A má­sik autó utasáról megtudod, hogy ő o- lasz, vagy német, vagy spanyol, vagy magyar, amiért autója sárhányóján ad hálát Istennek. (Magánvéleményem: in­kább adna érte hálát a templomban.) És már olyan feliratot is láttam: Hála Istennek, amerikai vagyok. (Igaza van!) Amit először kicsit furcsának ta­láltam, aztán mind jobban és jobban tetszett: az autók sárhányóira ragasz­tott hitvalló feliratok. Egy éven át szin­te naponta elhaladtam munkából haza­jövet két autó mellett, melyeknek ve­zetőivel ismeretlenül is barátságot kö­töttem. Ugyanis mind a két autón ezt olvastam: Ha szereted Jézust, dudálj! - Mindig rájukdudáltam, majd barátsá­gosan egymásra mosolyogtunk a leg­szebb testvériség: a keresztény testvéri­ség érzésével. — Vannak, akik velem e- gyütt, esküdt ellenségei a pornográfiá­nak és ezt nyíltan is hangsúlyozzák ko­csijukon: A pornográfia az erkölcsök szennyezője: küzdj ellene! — Arról is értesülünk: A szabadság törékeny, ke­Béky Gellért zeld imával! És ha már az imánál tar­tunk: az én kocsim azt hirdeti: Az i- mádság a legnagyobb hatalom a földön. Azután milyen jó látni, hogy van­nak még bízó lelkek, akik tudják, hogy Isten gondot visel rájuk, hiszen még egy veréb sem esik le tudta nélkül — ol­vastam a napokban egy előttem haladó kocsin. Egy másik csak egyszerűen ezt hirdette: Megtaláltam Istent! És én tu­dom, hogy valóban megtalálta és az e- fólött érzett örömet hirdeti némán és mégis hangosan autója sárhányóján. Egy másik vezető a szívében élő Isten- dicséretet írta ki, hogy mások is lássák, és mikor olvassák, vele együttmondják: Dicséret az Urnák mindörökké! ♦ Ebben a reklám-őrült világban, a- hol mindent, de mindent hirdetnek, mi­ért ne hirdethetnénk mi is a hitünket? Miért ne vallanánk meg Istenünket? Mi­ért ne olvashatná ország-világ: Jézus az Ur! Hiszen Ő ígérte meg: ’Mindazt te­hát, aki megvall engem az emberek e- lőtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt”. (Máté 10,32) A SZEmÍRASBÓL Megjelent üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete... (Titusz 3,4) arácsony titka Isten emberségének a titka. Isten ugyanis nem hideg törvény, holmi elvont elv, ok, hanem éltető, élő, forró szeretet, emésztő tűz (Deut. 4, 24). Isten emberien közel van hozzánk. Jézus egész élete és halála humanizmusát bizonyítja. Főleg karácsony titka és a kereszt tükrözi ezt legjobban. Mégis, ez a humanizmus csak a titok egyik oldala. Krisztusban ugyanis van valami isteni, amit nehéz lenne emberi képletekbe öltöztetni, gyarló szavak­kal kifejezni. Már ott Betlehemben fölragyog valami az Isten dicsőségéből a Gyér-

Next

/
Thumbnails
Contents