A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

-494retet hatja át, fogja egybe mindhármukat, valami kimondhatatlan egységbe, harmóniába. Mind az egységhez, mind a harmóniához több igazi, teljes, önálló létezőre van szükség. Egy nem elég. Isten - ha csakugyan a szeretet, ahogy az írás mondja - akkor Háromságnak kell lennie, éppen az egység, a szeretet lényegéből kifolyóan...

♦

28/ "Csúsingura”. Ki ne ismerné a 47 rónin történetét, akik rettenetes esküvel, vérbosszúval kötelezték magukat gáládul meggyilkolt uruk halálának megtorlására, és tettük sikeres végrehajtása után közös harakirire? Japánban ma is, évszázadok után is az egyik legnépszerűbb drámák egyike a Csúsingura színpadon, filmben egyaránt. A televízió is hozza időnként.

’’Nagyszerű! Csodálatos!" — áradozott egyszer egy flamand misszionárius (már túl van a hatvanon), aki már másodszor nézte végigaróninokról szóló filmet. Első alkalommal, több mint tíz évvel ezelőtt, a plébánia fiatalságával ment el megnézni a filmet. "És képzeljétek, sírtak a fiúk - magyarázta lelkesen, - A mai fiatalság bezzeg nem sírna a régimódi róninokon!" Éppen a japán egyetemeket alapjaikban megrázkódtató nagy diáktüntetések évében voltunk. "De bizony sírnak ma is — vágta közbe erre egy fiatal japán rendtársunk. - Simák bizony, mert japánok.” Azaz: ha már nem siratnák meg őket, nem is lennének japánok. Aki japán, az biztos megkönnyezi őket, mégha férfi is.

Engem elgondolkoztatott ennek a fiatal japán jezsuitának az érvelése. Aki igazán japán, az kiérzi a múltból azt, ami hamisítatlanul japán és ösztönösen csüng rajta, mégha külsőleg talán ame- rikaiasodik, szidja a múltat és nem sokat törődik a történelemmel És ameddig akad még japán férfi, aki sírni tud a róninok esetén, nem kell félteni a nemzet jövőjét.

Vájjon van-e az Egyház történelmében oly an hősies őskeresztény példa, amely a jelen kor keresztényeinek is képes könnyeket csalni a szemébe? Vajon találhatni-e olyan igazi, tiszta keresztény elemet a múltban, ami a leg haladóbb hívőt is meg tudná ríkatni még a második vatikáni zsinat után is? A japánok simák még múltjuk hősi példáin, ami persze nem jelenti még szükségképpen azt, hogy hajlandók is lennének a róninok példáját követni De tudnánk-e ma olyan keresztényeket találni, akik legalább sírni tudnak pl a vértanúkon, ha nem is lenne bátorságuk hősies példájuk követésére?

Van az egy ház történelemben is bőven olyasmi, amit nem lehet csak úgy egyszerűen azzal elintézni, hogy már i- dejétmulta, hogy mi meg tudunk lenni nélküle is. Könnyű néhány ilyet felsorolni a sok közül: Krisztus keresztjét, a vértanúkat; a felebaráti szeretet és a szűziesség ragyogó hősei, a szentek, a misztikusok, az egyházatyák kora és világa ... Ki ne könnyezne, kinek ne repesne a szive, vagy ki ne szégyenkezne az ilyen hősi példák hallásakor? Vagy ha már nem érezné azok magasztosságát, mondhatjuk az ilyet még igazán kereszténynek? Addig nincs baj korunk egyházával, amíg vannak fiai és leányai akik szive ujjong és megrendül az ősök hősi példáján. - A Csúsingura nem is rossz mércéje értékeink világának...