A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

-493az amúgy se csúnya hold. A virágba borult bokor-fa meg még jobban emelte az éjszakai lámpás hatását. Szinte akarattal se lehetett volna jobb harmóniába hozni a hármat: a holdat, a fenyőt meg a virágzó bokrot.. Mintha mindig együtt lettek volna, mintha egymásért lettek volna teremtve, olyan szépen összeillettek. Még sohse láttam ennyire szépnek se a holdvilágot, se a fenyőfát, se a virágzó bokrot, mint ezen az éjszakán ott, a rizsföldek között álmodozó kis japán ház bejáratánál. Mert ott gubbasztott a Somszakóék háza magánosán, egy kis bambuszerdő árnyékában a rizsföldek szélén.

Otthon aztán volt időm továbbszőni gondolataimat: ha a hold valami hiú ember, vagy tegyük, valami nőszemély lett volna, biztos megátkozta volna már százszor is azt a magános fenyőfát. Hogy éppen most kellett annak is ott pöffeszkedni a bejárat előtt és elfogni a kilátást reá, a teliholdra. Mert ez a bűne a fának: elvonja az emberek figyelmét tőle, a szép holdvilágtól; magát mutogatja a házból kilépő vendégeknek. És csakugyan, azok a buták egészen a fenyőfán felejtik a szemüket a- helyett, hogy őt, a holdat bámulnák. S a fenyővel egyetemben megutálná a virágos fát is.

Ha meg a fenyőfa volna olyan ke- vély és sértődő természetű, mint valami irigy és féltékeny leányzó, bezzeg dühösen nyújtogatná ágait a hold felé, fennen tiltakozva, miszerint a hold még várhatna egy kicsit, míg a vendégek hazamennek. Fölösleges, értelmetlen világosságával szinte kényszeríti azt a néhány jámbor keresztény hívőt, hogy őt nézzék, neki hajbókoljanak s

őt, a hűséges házőrzőt, árnyékot adó délceg fát semmibe vegyék,

Természetesen a virágos bokor is ugyanúgy okoskodhatna és perelhetne a holddal meg a fenyőfával, ha ember volna, nem egyszerű növény. Szerencsére se a virág, se a hold, se a fenyőfa nem ismeri az irigység és féltékenység rákfenéjét. Nagyzási hóbortban sem szenvednek, mint némely ember. És legyünk tárgyilagosan őszinték: a hold nem vesz el szikrányit sem a másik kettő szépségéből, sőt inkább növeli, emeli azok szépségét. A fenyő is, a virágos bokor is kétszer olyan szépnek látszik, ha a holdfény ragyogja körül S vajon volna-e a holdnak önmagában akkora varázsa, mint éppen most a fenyőfával és a virágos bokorral együtt nézve?

Ez az igazi harmónia, a teljes összhang: mindegyikük marad annak, ami; teljesen az, ami; egészen önmaga. Egymást emelik, egymást egészítik ki, egymást magasztalják. Az igazi egység, a hibátlan harmónia nem jelenti önmagunk elvesztését, a másikba való beolvadást. Mégkevésbé jelenti mások kisebbítését, lenézését vagy erőszakos átformálását, minden áron magunkhoz való igazítását. Harmónia az, amit a holdnál, fenyőnél, virágnál megcsodálunk, elismerünk, lefényképezünk, e- csettel lefestünk, dalban megörökítünk.

Talán sejtjük ezekután, miért éppen a Szentháromság minden egység és harmónia forrása és biztosítéka. Mind a három Személy teljesen, maradéktalanul önmaga: az Atya csak Atya, a Fiú nem a Szentlélek és a Szentlélek se nem az Atya, se nem a Fiú, de tökéletesen Lélek. És mégis egy, mertasze-