A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

nyugton azt, aki barátságodra szomjas. A különbség lehet iszonyatos, mégis épp e különbség talán a vonzás: a teremtett keresi teremtőjét, az időben vándor az időtlen mozdulatlant, a kicsi a nagyot, a befejezetlen a teljességet, — hiszen Nélküled, a Te barátságod nélkül nincsen teljesség, egész egészség, befejezettség, béke és nyugalom, egyensúly és biztonság.

A különbség! Feléd sóhajtok, feléd kiáltok, feléd indulok és futok, mert Te vagy a cél, a beérkezés, az otthon. Keresem, kérem, várom barátságodat, mert Te mögöttem, előttem, fölöttem és alattam bíztatsz, hívsz. Az egész mindenség — amit csak ismerek belőle — telve van veled. Emberbarátai között csak az él igazán, aki Isten barátságában él. Aki szereti az Istent, akit az Isten szeret.

A harmadik születés felé

Mint a magzat, ahogy az anyaméhben él, mozdul már és készül a világba lépni, úgy az ember, a ’’felnőtt”, ki a világban él már, ott jár, tesz-vesz, építi magát, barátai és munkahelye között fejlődik, családot alapít, éli életét és kérdi: mivégre mindez? Miért jöttem a földre, itt miért vagyok és mi lesz azután, ha tevékenységem elcsitul, lábam roskad és a betegség, vagy öregség megállít vándorutamon? — Ó, éppenúgy, mint a magzat az anyaméhben, úgy élünk, Isten titokzatos vüágodban, mely mint egy beláthatatlan mélységű, magasságú és szélességű burok itt tart minket, itt, teremtésed határolt, mégis beláthatatlan erdejében, itt élünk, járunk, gondolkozunk, érzünk, keresve egymást, kerülve egymást,-487-