A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

-488gondok, félelmek, vágyak, teljesülés reménye, elégedetlenség és elégedettség között dinamikusan feszítve-vonzva- taszítva, értve, értetlenül, mintha mindent értenénk és mégis, mintha minden titok maradna! Isten, végtelen életed kivetített teremtése, a Te világod olyan, mint egy arcodat átderengő, titokzatos és valóságos burok, mely körülvesz minket, melyben fölnőtt életünk él, áll, mozdul, szárnyal, ahova visszahull, - a Te világod, a Te minket bezáró otthonunk, a Tied, a Tied, a Tied, mert csak úgy elviselhető határolt létünk, hogy tudjuk, sejtjük, kérjük és várjuk, hogy még nagyobb világba vezetsz át minket innen, személyiséged közvetlenségébe, ahol szemtől szembe mozdulunk, lépünk, járunk, szállunk Veled, ahol szemtől szembe tapasztaljuk életünkben isteni Életed.

A Te fényed diadaláért

Mint a bűnbánati liturgiában, amikor gyerekek és felnőttek vegyesen gyertyát gyújtanak egyenkint, és mind külön-külön vallomást tesz gyermekkora vagy felnőttkora fogyatkozásairól, mulasztásairól és vétkeiről mintegy reprezentálva önmagát, de emberi általánosságát is, a gyengeséget, mely közös mindnyájunkban és mindjárt azt is, hogy áldozatul esett ennek a gyengeségnek, — amíg el-elfujja ez, aztán az a gyertyafényt és megvallja, hogy kevesebb lett a vüágosság a földön, — míg aztán végül, az utolsó gyertyafény kialvása után fájdalmas és szomorú sötétség ül a teremre, — éppenúgy ellenkezőleg, mikor egyenkint meggyulladnak a gyertyák és egyik a másik után megvallja hitét, készségét Isten akaratának követésében, az önzetlenséget, a jó szót és a jó tettet mások érdekében, ahogy a gyertyák egyre melegebb és több fényt vetítenek a terembe,