A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-11-01 / 11. szám
-485Visszapülantás Néha egy-egy halk hálaimára be-be tértem a szervitákhoz is s a piaristák vén belvárosi templomába’ ki tudja, hányszor szállt ég felé fohászom. Ha meg a Gellérthegyre vitt utam, a Sziklakápolnát is felkerestem - magyar pálosok magyar kápolnáját. Sok szép percet, gyönyörű órát töltöttem el imában hűs templomokban Budapesten. Idegen, távoli földrészről nézek ma vissza fájón. (A járom még mindig ott van Hazámon.) De talán megadja az Ur, hogy templomaid, szabad Budapest, még egyszer végigjárom ... Halálom és ébredésem Ha egy csöpp a tengerbe hull, ki veszi észre? A tengernek nincs szüksége a csöppre, de örömest befogadja és a csöpp tartalma tovább b. benne. így képzelem Beléd-torkolásomat, Istenem, amikor a halálon keresztül rendeltetésem helyére érkezem. Ébredésem: új é- let hajnala, melyben a földön szerzettérték érvényesül... Uj méret, új látókör, újfajta életerő, új közösség, új részesedés a kifogyhatatlan isteni szeretet határtalan tengerében... Óh, engedd, hogy már itt a földön ujjongjak és dicsérjelek, mint égre csillanó harmatcsöpp a bíztató derengés hívogató fényében! Dicsőség Istennek és békesség az embertestvéreknek! Ez a két mondat feltárja előttem örök életem titkát és egyszersmind letépi halálom percének fátyolát. Halálom pillanatában Te felragyogsz előttem. Istenem, mint "dicsőség" és a Belőled áradó színtiszta Szeretet, mint szívembe vájó kérdés hatol belém. A kérdésben egyidejűén ott cseng a felelet: mindaz, amit az embertestvérnek, a Krisztus-tagnak itt a földön adtam és nem adtam... Éget minden hiány... Vágyó boldogság és beteljesülés minden Arató Jolán
